Azonnal szöget ütött a rajongók fejébe, hogy a Macskák nagyszabású filmes feldolgozásában Taylor Swift látszólag csak mellékszerepet kapott. Ő játssza Bombalurinát, aki a színpadi musicalben csak amolyan színes mellékfigura – szó szerint színes, mivel égővörös a bundája. Bombalurina két másik mellékmacskával, Demeterrel és Jellylorummal ad elő dalokat, illetve az énekkar tagjaként tündököl.

Nos, meglehet, hogy a filmben Swift kedvéért összevonták a három karaktert, szemfüles filmbarátok ugyanis észrevették, hogy a stáblistán nem szerepel Demeter és Jellylorum neve, az énekesnő viszont az egyik főszereplőként van feltüntetve.

Ha már így felturbózták Bombalurinát, lehet, hogy cselekményt is kanyarítottak a film számára, a színpadi műnek ugyanis ilyen nem nagyon van. A musical gyakorlatilag zenés-táncos élőképek sorozatából áll, ahol minden jelenetben bemutatkozik egy-egy jellegzetes macskakarakter. Ez nem is csoda, hiszen T. S. Eliot versciklusa, amelynek alapján a musical készült, nem más, mint zseniális macskaportrék gyűjteménye. Élni lehet a gyanúperrel, hogy ha Bombalurinát főszereplővé turbózták, Makár Vikiből, a titokzatos macskából (Idris Elba) is fajsúlyos karaktert faragtak, s kettejük konfliktusa ad majd lehetőséget a történet kibontakoztatására.

(Cats – hazai bemutató: 2019. december 19.)

Fotó: WENN

2018.06.25. 11:08

"Micsoda megtiszteltetés veled énekelni" - Robbie Williams Taylor Swifttel koncertezett

2019.08.22. 10:58

Taylor Swift pizzát küldött órákig várakozó rajongóinak

2017.10.05. 10:09

Most végre kiderül, hogy készült Taylor Swift zombis klipje

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő