Taylor Swift megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ ellen indított molesztálási perét. Swift azzal vádolta Muellert, hogy egy 2013-as koncertjén szexuálisan molesztálta, fogdosta.

A denveri bíróság azt állapította meg, hogy a volt rádiós lemezlovas egy fotózás során Swift szoknyája alá nyúlt és a fenekébe markolt.
Az énekesnő szimbolikus kártérítést, egy dollárt (259 forint) igényelt, ezt is megítélték neki.
Korábban Mueller próbálta beperelni a popsztárt, mondván, hogy Swift vádjai “az állásába kerültek”. A pert azonban a bíróság a múlt héten elutasította.

Hétfőn a bíróság szintén elutasította Muellernek az énekesnő édesanyja, Andrea Swift elleni keresetét is.
“Elismerem, kivételes helyzetem segített abban, hogy felvállalhassam védelmem hatalmas költségeit egy ilyen perben. Azt remélem, ez azoknak is segít, akiknek szintén meg kell hallani a hangját. Ezért adományokkal fogok támogatni olyan szervezeteket, amelyek a szexuális támadások áldozatainak segítenek” – írta az ítélet után Taylor Swift közleményében.
A molesztálás az énekesnő Red című turnéjának denveri állomásán történt. Muellert, aki akkoriban a KYGO rádió műsorvezetője volt, meghívták, hogy találkozzon Swifttel.
A popsztár az eset után panaszt tett a KYGO-nál, a DJ-t két nappal később kirúgták.
Múlt pénteken Swift akkori testőre vallomást tett, melyben elmondta, hogy látta Muellert a sztár szoknyája alá nyúlni, bár azt nem, hogy “a DJ keze valóban meg is érinti-e az énekesnő testét”.

2018.07.18. 08:56

Baleset érte koncertjén Taylor Swiftet

2017.10.05. 10:09

Most végre kiderül, hogy készült Taylor Swift zombis klipje

2019.02.08. 15:08

Taylor Swift miatt alaposan átírhatták a Macskákat

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő