Az idei évben a Campus bebizonyította, hogy a koronavírus-járvány ellenére is lehet biztonságos és színvonalas nagy nyári fesztivált szervezni, most pedig már sorra jelenti be a jövő évi fellépőket. Többek közt a Rádió 1 DJ-ivel Metzker Viktóriával, Yaminával és Androval is találkozhatunk 2022-ben a debreceni Campus Fesztiválon.

Eddig négy nemzetközi produkció neve vált nyilvánossá, 2022 júliusában már biztos, hogy a holland DJ, Tiësto, a különleges norvég popcsillag AURORA, az angol punkveterán The Toy Dolls és a holland funk-etnojazz csapat, a Jungle by Night is színpadra áll a Campuson.

Magyar előadókból sem lesz hiány többek közt a Rádió 1 DJ-i közül Metzker Viktória, Yamina és Andro is zenél majd debrecenben, de fellép Majka,

A hazai mezőny legjobbjai közül most negyven névvel bővült a debreceni kínálat, a legnépszerűbb formációkból már biztosan jelen lesz a Tankcsapda, Majka, a Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdolna, vagy a BËLGA, illetve legfrissebb kedvencek közül Azahriah és a Carson Coma. A Rádió 1 DJ-i közül pedig Metzker Viktória, Yamina és Andro is zenél majd debrecenben.

A zenei kínálat azonban ennél messze sokoldalúbb: a pop, a hiphop, a rock és a metal, az alternatív vonulat, az elektronikus irányzatok és a folk, a világzene kedvelői is megtalálják a számításukat a most bejelentett és a még érkező nevekkel. A jövő évi Campuson visszatér a 2019-ben már megismert fesztiváltérkép: a Nagyerdei Stadion teljesen körüljárható lesz, így 18 programhelyszínen több mint háromszáz program várható. A zene mellett ezúttal is teret kap majd a színház, az irodalom, az utcaművészetek és a szokásokhoz híven gyerekprogramokból sem lesz hiány.

A Campus Fesztivál több éve biztonságos, családbarát, kulturált esemény, amely valóban minden korosztályt megérint. Sikerét évről évre a helyszín és a város adottságai is nagyban erősítik. A Nagyerdei Stadion és a Nagyerdei Víztorony, valamint az ezeket övező park a hazai fesztiválpiacon páratlan helyszínt biztosít a rendezvénynek, az ország legmodernebb strandja pedig 50 méterre található a helyszíntől. Nem véletlen, hogy a Campust az egyik legkomfortosabb hazai fesztiválként tartják számon. A zenei paletta sokszínűsége és a fesztiválozók igényeit kiszolgáló, mindenre kiterjedő szolgáltatások megteremtése mellett a szervezők évről évre fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást is. A Campus idei nyitófogadásán a VIP vendégek jóvoltából több mint 7 millió forint támogatás gyűlt össze, amit a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi István Alapítvány számára ajánlottak fel a szervezők.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő