Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei, sorrendben 49. debreceni virágkarneválon, a kompozíciók elkészítéséhez több százezer élő és száraz virágot használtak fel, köztük azt a 670 ezer szál dáliát, ami Hollandiából érkezett a cívisvárosba. A tapasztalatok szerint augusztus 20-án megduplázódik Debrecen több mint 210 ezres lélekszáma.

A karneváli hét programsorozata már augusztus 14-én megkezdődött, ezzel a debreceni virágünnep Magyarország legnagyobb karneváljává vált: a nagyerdei Békás-tó környékén rendezik meg a gyerekek ötnapos Galiba fesztiválját, a fények éjszakái program keretében egy nemzetközi 3D mapping művészekből álló csapat épületvetítéssel “kelti életre” a Nagytemplomot, a Déri Múzeumot és a régi városházát, voltak és még augusztus 20-án is lesznek kerékpáros programok, food truck show, és javában tart a cseh sörök karneválja a Nagyerdőben.

Megemlékeztek a virágkarnevál ötletgazdájáról, a 90 éve született és 25 éve elhunyt Béres Andrásról, aki 1950-es gyűjtése alapján készítette el a Mikepércsi csárdás koreográfiáját. A karneváli hét keretében augusztus 17-én pénteken délután Nagytemplom előtti Kossuth téren 326-an ropták a Mikepércsi csárdást, ezzel új magyar rekord született.

Az idei nemzetközi virágkarneválra több helyi kézműves cukrász, egy mézeskalácsos népi iparművész és egy séf közösen megalkotta Debrecen város tortáját: a Debreczeni mézes-mázast, ami a több mint 200 éves debreceni cukrászat hagyományát öregbítve, csaknem egyéves munkával, a helyi cukrászok együttműködésének eredményeként született meg.

A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án reggel hét órakor több száz helyi lakos virágokkal feldíszített kerékpárokkal nyitja meg a felvonulást, majd az oldtimer autók és motorok vonulását követően indul meg a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulása Debrecen belvárosából a Nagyerdőbe.

A menetet hagyományosan a város Szent Koronát és a városcímert ábrázoló kompozíciói nyitják meg, de az idén egy harmadik kompozíciót is készíttettek: az ország első vidéki, az idén 60 éves debreceni állatkertjét köszöntő virágkocsin 4,6 méter magas, 13 méter hosszú óriás virágtigris lesz majd látható.

A 16 virágkocsi között 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport táncolja-zenéli végig a karneváli menetet. A felvonulást követően a virágkocsik és az oldtimerek kora délutántól testközelből is megtekinthetőek lesznek a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén, miközben a hazai és a külföldi zenészek és táncosok gondoskodnak majd a jó hangulatról.

Este Karneváléj elnevezéssel a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépővel, köztük a Dal sztárjaival rendezik meg az ország legnagyobb “aréna show-ját”, majd tűzijátékkal és Kökény Attila-koncerttel ér véget az augusztus 20-ai programsorozat Debrecenben.

Az idén először Ráadás – táncol a város címmel esti karneváli felvonulást rendeznek Debrecen belvárosában: a karnevál hazai és nemzetközi táncosai, hagyományőrző csoportjai haladnak végig a belvárosban a Debrecenben maradó virágkocsikkal. Öt kompozíció ugyanis augusztus 21-én a nagyváradi karneválon vesz részt, majd egy nappal korábban a Debrecen egykori szőlőskertjének nevezett Érmellék központjába, Bihardiószegre mennek az ottani karneválra.

Forrás: MTI, Fotó: Czeglédi Zsolt

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.18. 16:00

Újyabb cukisággal gazdagodott a Szegedi vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

2024.04.17. 17:24

Durva csalás áldozatai lettek Taylort Swift brit rajongói

2024.04.17. 12:00

Hosszú szünet után, Shakira ismét turnéra indul

2024.04.17. 08:00

Óvd a denevérekelt! Ma van a denevérek világnapja

2024.04.16. 16:00

Alle Farben is érkezik a SopronFestre

2024.04.16. 14:00

Többet tévézünk, mint az európai átlag

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő