Újabb város ébredhet reggelente a Balázsékra és hallgathatja az igazi mai slágereket: a tervek szerint hamarosan Szombathely is csatlakozhat a Rádió 1 hálózatához.

Hálózatos együttműködésre vonatkozó kereskedelmi megállapodást, szerződést írt alá a Vasi Friss Rádió Kft. és a Radio Plus Kft. A szombathelyi Frisss FM nevű rádiót működtető társaság és a Rádió 1-et üzemeltető cég a szerződés alapján a következő napokban közösen hálózatba kapcsolódási kérelmet indítványoznak a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsánál. Kedvező döntés esetén Szombathelyen és környékén is elérhető lesz a Balázsék, valamint a Rádió 1 összes népszerű műsora, és hallhatóak lesznek az igazi mai slágerek is. Természetesen a szombathelyiek ezen túl sem maradnak helyi tartalom nélkül. Hasonlóan a többi csatlakozó frekvenciához, a rádió továbbra is óránként lokális műsorblokkal jelentkezik, a helyi tartalom, helyi hírek mennyisége nem csökken, a hallgatók az eddig is ismert hazai műsorvezetők szerkesztésében és tolmácsolásában hallhatják továbbra is a legfrissebb információkat.

A Rádió 1 erős brand, amely mögött egy profi szakmai csapat áll, nagyon népszerű a reggeli műsoruk, és a játszott zenék terén is kiemelkedőt nyújtanak. A hallgatók értékelik  a rádió helyi hír- és információs szerepvállalását, de azt is, hogy ismert sztárokat hallhatnak, és olyan szórakoztató műsorokat, amelyek korábban itt, helyben is elérhetőek voltak – mondta el a Vasi Friss Rádió Kft. ügyvezetője, Horváth Zoltán. – A híreket továbbra is egész nap helyben szerkesztjük, azt a hallgatók a jól ismert hazai műsorvezetőktől hallhatják, nem kell nélkülözniük a helyi tartalmakat, de emellett megkapják az országosan népszerű műsorokat is. Ezen túl kereskedelmileg is előnyös a hálózatba kapcsolódás nem csak számunkra, de a helyi hirdetők számára is.

Az együttműködés keretében a Radio Plus Kft. a Frisss FM központi reklámfelületeinek értékesítését is végzi, amely a spot és a non spot alapú reklámokra egyaránt vonatkozik. A Radio Plus feladata a Frisss FM képviselete a központi ügynökségeknél és hirdetőknél. A helyi hirdetők számára pedig elérhetővé válik az ország legnépszerűbb kereskedelmi rádiója, benne többek között a Balázsék című műsorral.

 A Rádió 1 hálózata jelenleg 22 városban és azok vonzáskörzetében érhető el, ezzel naponta közel 1,3 millió hallgatót ér el, az ország leghallgatottabb kereskedelmi rádiója. A Balázsék című reggeli műsor hamarosan roadshow-ra indul, hogy személyesen találkozhassanak a vidéki hallgatókkal.

2019.09.18. 13:13

Elképesztő nyeremények és izgalmas játékok várnak Balázsék Shell kitelepülésén

2019.04.30. 10:56

A Rádió 1-en Gorenje álomhűtőt nyerhettek Balázséknál!

2019.08.27. 10:08

Egy No Doubt klasszikust dolgozott fel a Loving Arms: új dalukat már Hardwell is játssza

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő