Fordulópont a rádiós piacon: újabb kereskedelmileg kiemelten fontos célcsoportban lett piacvezető a Rádió 1. A 15-59-es korosztályban országosan a hallgatottsági lista élén áll a legnagyobb kereskedelmi rádió, a legfrissebb mérések szerint a hallgatók száma mára napi 1.346.000 főre emelkedett.

Folyamatosan emelkedik a Rádió1 hallgatottsága a Kantar Hoffmann legújabb, 2017.június-július-augusztusi mérése szerint. Az ország legnagyobb kereskedelmi rádióját ma már 1 millió 364 ezer ember hallgatja nap mint nap, ennyien tartanak a legszórakoztatóbb műsorokkal. Balázsék reggeli műsorát követően délután 5-ig az igazi mai slágerek hallhatók, majd Cooky, az egyik legnépszerűbb rádiós műsora következik, este 8-tól a Disco’s Hit csapata (Bárány Attila, DJ. Junior és Hamvai PG), 10 órától pedig a DJ Factory lemezlovasai – Metzker Viktória, Lotfi Begi, Bricklake, a Loving Arms, Newick, Purebeat, Andro, Revolution és Droplex – szórakoztatják a hallgatókat.

A jelenleg 22 városban és azok vonzáskörzetében elérhető Rádió 1 a legfrissebb adatok alapján országosan a 15-59 évesek körében is átvette a piacvezető pozíciót.

r1

Eddigi stabil elsőségét megtartotta a 15-49-es korcsoportban is, a fiatal felnőtt generáció legnagyobb kedvence továbbra is a Rádió 1.

r1

A 18-49 évesek között az ABC1, vagyis a magas vásárlóerővel rendelkező hallgatók körében szintén a Rádió 1 vezeti a hallgatottsági listát.

r1

Budapesten is a Rádió 1 a hallgatók kedvence, a teljes mért népesség szerint is a lista élén áll, megelőzve a Sláger FM-et és a Kossuth Rádiót.

r1

A fővárosban a 15-59 éves rádióhallgatók körében is a Rádió 1 a legnépszerűbb adó, maga mögé utasítja a Sláger FM-et, a Music Fm-et és a Petőfi Rádiót.

r1

A Rádió 1 hálózata hamarosan új tagokkal bővül, az NMHH döntésétől függően a közeljövőben Zalaegerszegen és Szombathelyen is megszólalhatnak az igazi, mai slágerek.

2018.10.28. 17:31

Hallgatóink akár 100 ezer forintot is nyerhetnek a Bubbles önkiszolgáló mosoda jóvoltából!

2018.10.30. 16:12

Megyeszékhelyeken taroltak a helyi rádiók!

2018.04.26. 10:35

Én és a legjobb barátom: újabb baráti pár nyert Nokia 7 plus telefont!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő