Harmadfokú hőségriasztást léptet életbe csütörtöktől szombat éjfélig az ország egész területére az országos tisztiorvos a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlására.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kötös közleményében felhívja az emberek figyelmét, hogy a magas hőmérséklet károsan befolyásolja egészségi állapotunkat; kiemelten veszélyes a hőség az idősekre, a gyermekekre és a fizikai munkát végzőkre.

Az idősek körében a magas hőmérséklet szív- és érrendszeri panaszokat okozhat, amelyek észlelésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulniuk, továbbá érzékenyen reagálhatnak a gyógyszereket szedő betegek is – tették hozzá.
Azt ajánlják, hogy az emberek tartózkodjanak hűvös helyen a kánikula idején, elsősorban 11 és 15 óra között, kerüljék a szervezetüket terhelő fizikai munkát és zuhanyozzanak naponta többször langyos vízzel.
A munkába, bevásárlásra indulók vigyenek magukkal elegendő folyadékot, és ne feledkezzenek meg a napvédő krémek használatáról, valamint a sapka, kalap viseléséről sem – tették hozzá.

A két szervezet felhívta a figyelmet, hogy a kritikus időszakban lehetőség szerint a strandokon is árnyékban tartózkodjon mindenki, és felhevült testtel senki ne ugorjon vízbe.
Szintén fokozott óvatosságra intik a járművel közlekedőket. Azt ajánlják, hogy vigyenek magukkal lehetőleg hűtött folyadékot és még néhány percre se hagyják a gyermekeket, házi kedvenceket a parkoló autóban.

Ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot! – tudatták.
Figyelmeztettek, hogy a nagy hőségben a növényzet is szárazabb, könnyebben meggyulladhat, egymást érik az esetenként több száz hektáros szabadtéri tüzek; a nyáron eddig 3660 tűz keletkezett a szabadban.
A hőségriasztás ideje alatt a természetben inkább senki ne gyújtson tüzet, és kerti bográcsozásnál, grillezésnél se hagyja felügyelet nélkül a tüzet senki! – írták.
Mivel tűzgyújtási tilalom van érvényben, az egész országban továbbra is tilos tarlót égetni, erdőkben és azok kétszáz méteres környezetében sem szabad tüzet gyújtani – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

2024.04.17. 17:24

Durva csalás áldozatai lettek Taylort Swift brit rajongói

2024.04.17. 12:00

Hosszú szünet után, Shakira ismét turnéra indul

2024.04.17. 08:00

Óvd a denevérekelt! Ma van a denevérek világnapja

2024.04.16. 16:00

Alle Farben is érkezik a SopronFestre

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő