Változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten az augusztus 20-i ünnepségek miatt, az első változások már 17-én életbe lépnek.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint már pénteken is lesznek lezárások, a Lánchíd, illetve a Várkert rakpart környéke lesz lezárva, emiatt a 17-es és 19-es villamos két szakaszra osztva, a 41-es pedig rövidített útvonalon viszi az utasokat.

Szombaton a Lánchíd, az Alagút, valamint a Szent Gellért rakpart Hegyalja út és Rudas Gyógyfürdő közötti lezárása miatt kedd hajnalig a budavári buszjáratok csak Budán közlekednek, a 105-ös és 990-es járatok pedig az Erzsébet hídon át haladva.Vasárnaptól amellett, hogy teljes vonalán közlekedik a 17-es villamos, a nagykörúti villamosok pedig ismét használják a Széll Kálmán téri végállomást, több korlátozás lép életbe.

Rövidített útvonalon jár a 2-es villamos, először két szakaszra osztva, majd rövidített útvonalon jár a 19-es, illetve a 41-es villamos. Szintén két szakaszra osztva közlekedik az 5-ös és 8E, a 105-ös, a 110-es és 112-es busz, illetve a Szabadság hídra terelve szállít utasokat a 7-es és a 133E busz, a 907-es, a 908-as és a 956-os éjszakai járat.

Augusztus 20-án napközben a korábban már lezárt Várkert rakpart, Lánchíd, Alagút és Kossuth Lajos tér mellett lezárják a pesti rakpartokat is. Emiatt a 2-es villamos újra rövidített útvonalon jár, a 19-es két szakaszra osztva, a 41-es a Krisztina körútra terelve közlekedik, emellett a 9-es busz nem áll meg a Szent István-bazilikánál, a 15-ös és 115-ös, illetve a 105-ös busz pedig terelt útvonalon viszi az utasokat.

Az augusztus 20-i tűzijáték miatt először a Lánchidat, este 7 órától a Margit hidat és az Erzsébet hidat is lezárják a gyalogos forgalom elől. A Duna-part eléréséhez a BKK a sűrűbben közlekedő metrókat ajánlja. Az 5-ös és 8E, a 9-es, a 105-ös, a 110-es és 112-es járat két szakaszra osztva, a 7-es és a 133E, a 9-es, a 91-es buszcsalád járatai terelt útvonalon járnak, míg a 11-es, a 26-os, a 109-es és a 178-as az eredetinél rövidebb útvonalon közlekednek.

Forrás: MTI

2017.08.01. 08:03

Megújul az augusztus 20-i tűzijáték

2019.08.16. 08:43

Országszerte ellenőrzik a tűzijátékokat

2017.08.17. 10:07

Országszerte több mint 150 tűzijátékot terveznek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő