Rohamosztagos jelmezben állítólag Vilmos és Harry brit herceg, továbbá Tom Hardy és Gary Barlow énekes is szerepel a december közepétől látható új Star Wars-epizódban – írta a The Hollywood Reporter.

Augusztusban a Star Wars: Az utolsó jedik sztárja, John Boyega hintette el az információt, hogy amikor Vilmos és Harry herceg áprilisban meglátogatta a Pinewood filmstúdióban zajló forgatást, rohamosztagosnak öltözve be is ugrottak egy jelenetbe.
Rajtuk kívül állítólag Tom Hardy is vállalt egy felvételt, a Take That énekese, Gary Barlow pedig el is árulta, hogy márciusban forgatott a filmben.
A hollywoodi szaklap szerint Vilmos és Harry herceg, valamint Hardy és Barlow együtt tűnnek majd fel a sci-fiben: a Finnt alakító Boyegát kísérik majd egy liftben rohamosztagosként.
 Boyega ezt a lap által szervezett, színészekkel folytatott kerekasztal-beszélgetésen meg is erősítette. Mint mondta, a hercegekkel együtt forgatni inkább szórakoztató volt számára, mint “félelmetes”, mindenesetre “nagyszerű élményként” festette le.
A Star Wars: Az utolsó jedik című filmet december 14-től játsszák a magyar mozikban. Az űreposz új részének forgatókönyvíró-rendezője Rian Johnson, a szereposztásban Daisey Ridley, Mark Hamill, Adam Driver, Benicio del Toro és Laura Dern is látható.

MTI

2019.05.09. 11:25

Három új Star Wars-film készül!

2017.04.14. 20:38

Megérkezett az új Csillagok háborúja első előzetese

2018.10.05. 14:49

A Vasember rendezője Star Wars-sorozatot készít

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő