A többszörös platinalemezes formáció több mint másfél év kihagyás után egy újabb slágergyanús koprodukcióval tért vissza. A BRIT Award nyertes, Mercury Prize nominált csapat debütáló albuma “Home” címmel jelent meg és több mint 1 millió példányt adtak el belőle, míg második., “We The Generation” című studióalbumuk a brit lista első helyére is felkúszott, amelyen az utóbbi idők egyik legnépszerűbb énekes/dalszerzőjével Ed Sheerannal együtt alkotott “Lay It All On Me” is helyet kapott. A londoni bandának olyan hatalmas slágereket köszönhetünk még az utóbbi évekből mint a “Feel The Love” , a “Not Giving In” – melyek vokáljaiért John Newman felelt – vagy az Ella Eyre-rel közös “Waiting All Night”.

 

A tökéletes választások sora most sem ér véget, hiszen a “Sun Comes Up” énekese a 2012-es brit X-Faktor győztesből megasztárrá nőtt James Arthur, aki “Impossible” című feldolgozása bombaként robbant. Az tehetséges angol zenész azóta már második albumát adta ki 2016 őszén „Back From The Edge” címmel, rajta a “Say You Won’t Let Go” című slágerével.

A Rudimental élőben is nagyon aranyos (idén már ötödik alkalommal fognak nálunk koncertezni), imádjuk a dalaikat és alig vártuk már az új megjelenést, amiről így nyilatkozott a zenekar: „Nagyon izgatottan jelentjük be új számunkat, amit a sötétség, nehéz időszakok leküzdésére írtunk. Sokat gondolkoztunk, hogy ki legyen a hangja a dalnak, de ahogy meghallottuk James-t énekelni, egyértelmű lett a választásunk.”

 

A „Sun Comes Up” a banda következő, harmadik lemezének beharangozó száma, a dal többek között azt a folyamatot dolgozza fel, amelyen magánemberként és együttesként is keresztül kellett menniük ahhoz, hogy eljussanak oda, ahol ma tartanak. Az új szerzemény egy új korszak kezdetét is jelenti: a csendesebb időszak alatt a formáció újragondolta munkásságát és jövőképét. „Nem félünk új irányokat venni, a következő anyagunk határozottan új szintre emeli a zenénket. Bejártuk a világot az elmúlt években, de az új lemezünkkel, úgy érezzük, hazatértünk. Alig várjuk, hogy meghalljátok!”

Szerencsénkre a Rudimental-fiúk 2017 augusztusában a Szigetre is eljönnek, így élőben is bólógathatunk a dalok kavalkádjára.

A srácok szenzációs új alkotásába pedig itt tudtok belehallgatni!

2016.10.06. 10:43

Axwell új slágere feldobja az esős időt

2017.07.13. 13:51

A Rudimental és James Arthur közös dallal jelentkezett!

2016.09.30. 12:23

Robbie Williams szerint senki sem csapatja úgy, mint az oroszok

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő