Herendi Gábor rendező elkezdte forgatni a Valami Amerika 3 című nagyjátékfilmjét. A tervek szerint a forgatás 35 napig, augusztus 2-ig tart, a film premierje 2018. február 15-én lesz a magyar mozikban.

A Valami Amerika 3 szereposztása nagyrészt követi az első két részét, de új sztárok is feltűnnek majd a vásznon. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, valamint Csuja Imre, Faragó András, Thuróczy Szabolcs, Tompos Kátya mellett a harmadik részben Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Döglégy és Scherer Péter is jelentős szerepeket kaptak.

A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel. Vajon ezúttal is sikerül kikeveredniük a slamasztikából?

A Valami Amerika 3 stábjából több kreatív szakember is részt vett az első két rész alkotói között, de új nevek is csatlakoztak a csapathoz.

Herendi Gábor rendező a Valami Amerika 3 produceri feladatain Nagy Mónikával és Peták Eleonórával osztozik, a forgatókönyvet együtt jegyzi Divinyi Rékával. A film operatőre Márton Balázs, látványtervezői Horváth Viktória és Nánássy Zsolt, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba, vágója Király István, gyártásvezetője Téni Gábor.

A Valami Amerika 3 a Magyar Nemzeti Filmalap közel 498 millió forintos támogatásával készül, 2018. február 15-én kerül a magyar mozikba a Vertigo Média forgalmazásában.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.08. 12:00

Isten éltesse Enrique Iglesiast!

2024.05.08. 10:00

Ma van a magyar kézműves fagylalt napja

2024.05.08. 08:00

Német hackerek próbáltak Taylor Swift koncertjegyeket lopni

2024.05.07. 16:00

Azahriah is Artisjus díjazott

2024.05.07. 14:00

Igazi sztárvirágzás volt a tegnap esti MET gálán

2024.05.07. 12:02

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

2024.05.07. 10:00

Visszatérhetnek a TikTokra a nagy slágerek

2024.05.07. 08:00

Mihez kezd egy kislány a szupererejével?

2024.05.06. 12:11

Balázsék újra Roadshow-ra indulnak

2024.05.06. 12:00

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő