„Zene és szavak” – akár ezzel a mottóval is lehetne jellemezni Gergő életét és munkásságát. Rádiós karrierjét 1997-ben kezdte, a műsorvezetés mellett zenei vezetőként is dolgozott, nemcsak rádióknál, hanem televízióknál is. A rádiózás mellett a másik nagy szenvedélye az írás: 2017-ben jelent meg a bemutatkozó regénye, az Ütközés, ami nagyon jó kritikákat kapott.

Hétfőtől péntekig Gergőtől kérheted a kedvenc igazi mai slágereidet a Rádió 1 Kívánságműsorban, este 6 és 8 óra között! Gergő igazi „telefonközpontosként” irányítja az adást, tehát nemcsak fogadja a hívásokat, hanem ő maga is nagyon szívesen felhív valakit, akit egy hallgató szeretne meglepni.
Telefon, SMS, Viber, Facebook: Gergő mindenhol várja a kéréseket a Rádió 1 Kívánságműsorban!
Juhász Gergő a WORLD IS MINE Radio Show házigazdája is: a műsorral új korszak kezdődött a Rádió 1 életében. Magyarország vadonatúj mixműsora a hét minden napján jelentkezik este 9 és éjfél között. A WORLD IS MINE Radio Show-ban esténként Magyarország legjobb dj-i mixelnek, valóban élőben, kamerák előtt. A műsort nemcsak hallgatni, hanem nézni is lehet a Rádió 1 web-és Facebook oldalán, valamint mobil applikáción keresztül is.