Nem a közösségi média miatt válnak megosztottá a társadalmak, és az sem helytálló megállapítás, hogy a közösségi média révén csökken az emberekhez eljutó hírek és vélemények sokszínűsége – mondta a Facebook közösségi portált működtető amerikai vállalat vezérigazgatója az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).

Mark Zuckerberg közölte: a vállalatától független társadalomtudományi kutatások eredményei szerint nincs ok-okozati összefüggés a közösségi portálok felemelkedése és a társadalmak megosztottsága között.
A vállalat saját adatai és a közreműködésével végzett tudományos kutatások azt is kimutatták, hogy a felhasználókhoz eljutó hírek és vélemények sokszínűsége nőtt az internet előtti, hagyományos média korszakához képest – tette hozzá.

Elmondta, hogy naponta átlagosan egymillió hamis profilt törölnek a portálról, és az utóbbi napokban két nagyobb szabású dezinformációs műveletet akadályoztak meg.

Mint mondta, nem az a kérdés, hogy kell-e szabályozni a szolgáltató teendőit és felelősségét a felületein megjelenő tartalmakkal kapcsolatban, hanem az, hogy milyen szabályozási modellt kell alkalmazni.

Kifejtette, hogy eddig két modell alakult ki, az egyik a hagyományos sajtóra, köztük a nyomtatott újságok működésére szabott modell, amelyben a tartalmat megjelentető vállalat felelőssége igen széleskörű, a másik modell pedig a távközlési szektorban jött létre, ahol a szolgáltatót, például a telefontársaságot nemigen lehet felelősségre vonni azért, hogy milyen tartalmakat, adatokat áramoltatnak a felhasználók a hálózatain.

A Facebook esetében olyan szabályozási rendszert kellene kidolgozni, amely a két eddigi megoldás között helyezkedik el – mondta Mark Zuckerberg, aki első alkalommal vett részt a világ legfontosabb biztonságpolitikai fórumaként számon tartott MSC-n.

Forrás: MTI

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.07. 16:00

Azahriah is Artisjus díjazott

2024.05.07. 14:00

Igazi sztárvirágzás volt a tegnap esti MET gálán

2024.05.07. 12:02

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

2024.05.07. 10:00

Visszatérhetnek a TikTokra a nagy slágerek

2024.05.07. 08:00

Mihez kezd egy kislány a szupererejével?

2024.05.06. 12:11

Balázsék újra Roadshow-ra indulnak

2024.05.06. 12:00

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

2024.05.06. 11:10

Megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi

2024.05.06. 10:00

Dua Lipa új albumát a szingliség inspirálta

2024.05.06. 08:00

Madonna felrobbantotta a Copacabanát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő