A latin zene világsztárja Maluma meglepte rajongóit ötödik,”Papi Juancho“című albumának megjelenésével. A fiatal művész – miután egy teljes hétre eltűnt a közösségi médiáról – augusztus 20-án egy Instagram élő videóban jelentette be, hogy aznap éjfélkor adja ki legújabb lemezét. A hír eufóriát váltott ki rajongói körében, és futótűzként terjedt követői között, akiknek száma meghaladja a 100 milliót a közösségi médiában (Instagram, YouTube, Facebook és Twitter).

A “Papi Juancho” 22 dalból áll, amelyek mindegyike a kolumbiai Medellínben és a floridai Miamiban készültek a karantén ideje alatt.

Maluma így nyilatkozott az új lemezről: “Ez az album nagyon különleges, egy újabb mérföldkő a karrieremben, egyszerre mutatja meg a zenét amellyel felnőttem, és amelyet barátaimmal élvezem, illetve a reggaeton zenei hatásaimat. Ezért dolgozom együtt olyan művészekkel akik inspiráltak. Nagyon szeretem az új dalokat és remélem olyan örömet okoz rajongóimnak, mint nekem a megírásuk. Azt akarom, hogy az emberek valóban élvezzék és jól érezzék magukat ezzel a zenével, ez Papi Juancho lényege ”

“Ez egy nagyon egységes és részletes album. Például a “Medallo City” számban a trapet és a salsát keverem össze, két olyan stílust amellyekkel még korábban nem kísérleteztem. Dalszövegeimben a medellíni szlenget használom, azért mert meg akarom mutatni a kultúrámat, és azt akarom, hogy az emberek lássák ki vagyok valójában és mit jelent az, hogy Medellínből származom. “- tette hozzá.

Maluma ezúttal is a Rude Boyz (Kevin ADG és Chan “El Genio”) csapatával dolgozott együtt, olyan előadók mellett, mint Edgar Barrera, Miky La Sensa, Vicente Barco és Juan Camilo Vargas. A reggaton olyan régi és új sztárjai szerepelnek a lemezen mint Darell, Jory Boy, Justin Quiles, Lenny Tavarez, Myke Towers, Ñejo & Dalmata, Ñengo Flow, Randy, Yandel, Yomo y Zion.

A “Papi Juancho” világszerte elérhető az összes digitális platformon.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.06. 12:11

Balázsék újra Roadshow-ra indulnak

2024.05.06. 12:00

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

2024.05.06. 11:10

Megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi

2024.05.06. 10:00

Dua Lipa új albumát a szingliség inspirálta

2024.05.06. 08:00

Madonna felrobbantotta a Copacabanát

2024.05.05. 08:00

Köszöntjük az Édesanyákat, Nagymamákat!

2024.05.04. 12:00

A Rádió 1 Születésnapi Fesztivál fellépőinek sora újabb nemzetközi sztárral bővül – magyar csavarral

2024.05.04. 10:00

May the 4th be with you - ma van a Star Wars Világnap!

2024.05.03. 08:00

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat

2024.05.02. 16:00

Ryan Gosling élvezi, hogy szadista nőt szeret

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő