Néhány napja már kiderült, hogy négy év után ismét lesz műsorvezetője a filmes világ legrangosabb eseményének, amelyet több más díjátadóval ellentétben, idén megrendeznek. A 94. Oscar-gálának a már ismert helyszín, a Dolby Theatre ad otthont, március 27-én. Az viszont még kérdéses, ki lesz az este házigazdája.

Legutóbb Jimmy Kimmel vezette az Oscar díjátadót, 2018-ban. Azután a rendhagyó módon, különböző hírességek vezették fel a díjakat illetve a díjazottakat, majd a pandémia miatt a gála elmaradt, illetve rendhagyó módon tartották meg – ami a nézők érdeklődésének hiányához és a nézettség eséséhet vezetett. Tavaly csupán 10,4 millióan követték nyomon az eseményt, szemben 2020-al amikor még 23,6 millió néző ült a képernyők elé, hogy lássák az Oscar díjak átadását.

Az évek során olyan hírességek vállalták magukra az Oscar gála házigazdájának szerepét, mint Chis Rock, Ellen Lee DeGeneres, Billy Christal vagy Whoopi Goldberg. Most, hogy négy év után ismét műsorvezetőt kap az esemény, elindultak a találgatások, 2022-ben kié lesz ez a „szerep”.

A Spidermanként hírnevet szerzett brit színész Tom Holland, azt nyilatkozta, hogy ő szívesen vállalná, hogy levezesse a díjátadót, a Hollywood Reporter szerint pedig a gála producerei már tárgyalnak is vele. Egy másik értesülés szerint a Saturday Night Live sztárja, Pete Davidson lesz a 94. Oscar gála műsorvezetője, aki már szintén megbeszélést folytat a producerekkel – bár a Variety.com legutóbb arról számolt be, hogy ez nem hivatalos tárgyalás volt, és semmi konkrétumhoz nem vezetett – ami nem meglepő, hiszen az Oscar gálát az ABC televíziós közvetíti, míg Pete Davidson az NBC égisze alatt futó műsorban szerepel.

Az ABC szórakoztató műsorokért feleős elnöke, Craig Erwich nyilatkozata viszont inkább „súghat” az idei Oscar gála műsorvezetőit illetően – igen, többes számban..
Selena Gomez és szereplőtársai az „Only Murders in the Building” című vígjáték sorozatban, Martin Short és Steve Martin jó eséllyel lehetnek a 94. Oscar díjátadó ceremónia házigazdái. Erwich szerint ugyanis az „ikonikus trió” igen nagy népszerűségnek örvend „Mindenki szereti őket. Álomcsapat lennének. De ahogy mondtam rengeteg nagy tehetség van még, kikkel számolunk” – mondta Craig Ervich.

Fotó: Pxhere

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.05. 08:00

Köszöntjük az Édesanyákat, Nagymamákat!

2024.05.04. 12:00

A Rádió 1 Születésnapi Fesztivál fellépőinek sora újabb nemzetközi sztárral bővül – magyar csavarral

2024.05.04. 10:00

May the 4th be with you - ma van a Star Wars Világnap!

2024.05.03. 08:00

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat

2024.05.02. 16:00

Ryan Gosling élvezi, hogy szadista nőt szeret

2024.05.02. 12:00

Négy éve a "Blinding Lights" a Billboard csúcsára ért, és megkezdte a rekordhalmozást

2024.05.02. 10:00

Ez sül ki abból, ha egy sztár rapper és a legjobb férfihangok egyike egyesül

2024.05.02. 08:00

Pénteken kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák

2024.04.30. 16:00

Ismét trópusi lepkék várják a látogatókat szegedi egyetemi füvészkertben

2024.04.30. 14:00

Billie Eilish turnéra indul – ma startol a jegyelővétel

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő