A fiatalok 47 százaléka havi rendszerességgel, további 21 százaléka pedig ritkábban, de szintén rendszeresen takarékoskodik – derült ki az egyik nagy hazai bank felméréséből.

A felmérés szerint a havonta takarékoskodók 26 százaléka már a hónap elején spórol, míg 21 százalék a hónap végére megmaradt összegből tesz félre. Az egyáltalán nem takarékoskodó 19 és 29 év közötti felnőttek aránya 20 százalék, a megkérdezettek csaknem hatoda pedig csak akkor tesz félre, ha nagyobb összeghez jut.

A bank az adatok alapján úgy véli, hogy a gyorsuló infláció ma már a fiatalabb nemzedékek megtakarítási szokásait is befolyásolja. Részben ezzel magyarázzák többek között, hogy ötödük nem tud félretenni. A közlemény szerint rövid távon valószínűleg csökkenni fog a takarékoskodásra képes fiatalok aránya.
A felmérés 300, városban élő fiatal online megkérdezésével készült, a megkérdezettek a korcsoport reprezentatív mintáját alkotják – áll a bank közlrményében.

Forrás: MTI

Fotó: AaronAmat/Getty Images

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.06. 12:11

Balázsék újra Roadshow-ra indulnak

2024.05.06. 12:00

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

2024.05.06. 11:10

Megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi

2024.05.06. 10:00

Dua Lipa új albumát a szingliség inspirálta

2024.05.06. 08:00

Madonna felrobbantotta a Copacabanát

2024.05.05. 08:00

Köszöntjük az Édesanyákat, Nagymamákat!

2024.05.04. 12:00

A Rádió 1 Születésnapi Fesztivál fellépőinek sora újabb nemzetközi sztárral bővül – magyar csavarral

2024.05.04. 10:00

May the 4th be with you - ma van a Star Wars Világnap!

2024.05.03. 08:00

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat

2024.05.02. 16:00

Ryan Gosling élvezi, hogy szadista nőt szeret

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő