Sok zenészhez hasonlóan – akik az utóbbi években túladtak zenei katalógusaikon – a kanadai énekes is eladta a zenéje jogait a Hipnosis nevű cégnek. Az üzlet – meg nem erőstett hírek szerint – 200 millió dollárról szól.

A Hipnosis brit zenei alapokat kezelő cég, akiknek portfóliójában már ott szerepel Shakira, a Red Hot Cili Peppers és Leonard Choen zenei katalógusa is. Most pedig megszerezték Justin Bieber összes zenéjének kiadói – valamint szerzői jogait – jelentették be a cégtől, de hogy milyen összegért jutottak hozzá a kanadai énekes katalógusához arról nem nyilatkoztak. Justin zenei katalógusa 290 dalból áll. amelyeket 2012. december 31. előtt adtak ki, köztük olyan slágerek, mint a “Baby”, “Sorry” vagy a “Love Yourself”.

Még decemberben, a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy a Hipnosis és Justin Bieber között született megállapodás 200 millió dollárról szól, amelyet az AFP hírügynökségnek egy bennfentes is megerősített.
Egy másik forrás szerint azonban – amely a Variety cikkében leírtakat erősíti meg – a továbbra ia Universal Music kezeli majd Justin Bieber zenéjét amely a 2010-es “My World 2.0” és a 2021-es “Justice” között készült, beleértve az említett két albumot is. Ezen felül a kiadónál maradnak a felvételkésztési jogok.

„Justin Bieber a világ kulturális életére gyakorolt hatása az elmúlt 14 évben rendkívüli” – mondta Merck Mercuriadis, a Hipnosis ügyvezető igazgatója ( és Elton John egykori menedzsere), az újonnan kötött üzlet kapcsán.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.07. 16:00

Azahriah is Artisjus díjazott

2024.05.07. 14:00

Igazi sztárvirágzás volt a tegnap esti MET gálán

2024.05.07. 12:02

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

2024.05.07. 10:00

Visszatérhetnek a TikTokra a nagy slágerek

2024.05.07. 08:00

Mihez kezd egy kislány a szupererejével?

2024.05.06. 12:11

Balázsék újra Roadshow-ra indulnak

2024.05.06. 12:00

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

2024.05.06. 11:10

Megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi

2024.05.06. 10:00

Dua Lipa új albumát a szingliség inspirálta

2024.05.06. 08:00

Madonna felrobbantotta a Copacabanát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő