M. Night Shyamalan Hollywood egyik legeredetibb alkotója. Miután berobbant a Hatodik érzékkel, vegyes eredményekkel folytatta a pályafutását, de az utóbbi évek filmjei – Széttörve, Üveg, Idő – azt bizonyítják, hogy ismét magára talált. Ahogyan egyik kritikusa fogalmazott, Shyamalan akár szárnyal, akár nagyot tanyázik, mindig a maga nótáját fújja, fütyülve a konvenciókra, nem véletlenül Spike Lee a példaképe. Azt is elárulta miért.

Shyamalan azt mondta a Varietynek, ha nem találkozik Lee szerzői vígjátékával, a Nola Darlinggal (She’s Gotta Have It), ma talán ő is orvos lenne, mint a családjában mindenki. Azt kezdte csodálni Lee-ben, hogy fütyül a filmipar elvárásaira, és a maga útját járja egy nem túl barátságos közegben. Ez utóbbi halk megjegyzésével arra utalhatott, hogy Lee afro-amerikai, Shyamalan pedig indiai származású, és Hollywoodban egészen a közelmúltig fehér dominancia uralkodott, már ami a szerzői filmeket illeti.

További érdekes párhuzam a két alkotói között, hogy brillírozni tudnak, amikor a saját témájukat akarják kifejteni, és kevésbé jól teljesítenek, ha hozott anyagból dolgoznak. Lee koreai remekmű nyomán készült Oldboya nem a legsikerültebb munkái közé tartozik, és Shyamalan is nagyot koppant Az utolsó léghajlítóval, amelynek kiindulópontja egy animéből készített animációs sorozat volt.

Ugyanakkor Shyamalan munkái érnek az idővel. A Sebezhetetlent például ma már sokan a nagy hollywoodi szuperhősös hullám előfurának tekintik, mivel a rendező szétszedi benne a műfajt, aztán összerakja a saját ízlése szerint.

Lee-ben és Shyamalanban szintén közös, hogy akár mellé is foghatnak néha, de filmjeik mindenképpen vitát generálnak, mert fontos kérdések mélyére próbálnak leásni. Márpedig ez a szerzői film lényege: a néző soha ne lehessen közömbös a mű iránt.

Shyamalan legközelebb egy posztapokaliptikus thrillerrel jelentkezik, vagyis úgy tűnik, megint egy nagy hagyományokkal bíró műfajt szeretne a a talpáról a feje tetejére állítani. A Knock at the Cabinról – amelyet jövő februártól vetítenek itthon is – annyit tudni, hogy egy család több mint kellemetlen látogatókat kap, s ezzel a túlélésért folytatott harc szintet lép.

Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Getty Images

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.08. 16:00

Ed Sheeran új zenéken dolgozik, és kedvenc focicsapata sikerét ünnepli

2024.05.08. 14:00

Ismét a spanyol strandok bizonyultak a legjobban

2024.05.08. 12:00

Isten éltesse Enrique Iglesiast!

2024.05.08. 10:00

Ma van a magyar kézműves fagylalt napja

2024.05.08. 08:00

Német hackerek próbáltak Taylor Swift koncertjegyeket lopni

2024.05.07. 16:00

Azahriah is Artisjus díjazott

2024.05.07. 14:00

Igazi sztárvirágzás volt a tegnap esti MET gálán

2024.05.07. 12:02

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

2024.05.07. 10:00

Visszatérhetnek a TikTokra a nagy slágerek

2024.05.07. 08:00

Mihez kezd egy kislány a szupererejével?

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő