De a sci-fi/thriller műfaj azért többfélét tud. Ezt szeretné bebizonyítani A majmok bolygója – Lázadás-sal világhírűvé vált Rupert Wyatt rendező, aki a feleségével kitalált és minden részletre kiterjedően megtervezett egy világot a nem túl távoli jövőből, amelyben a Földet űrből jött lények gyarmatosították.

Az Elrabolt világ (hazai bemutató: március 21.) olyan világba vezet, amely alig különbözik a maitól: csak éppen mások irányítják, mások működtetik, és mások élvezik.

Az emberek dolgoznak és engedelmeskednek – muszáj nekik, hiszen a rendőrség, a titkosrendőrség, a katonaság a helyén maradt, csak éppen már a jövevényeket szolgálja.

A különlegesen hatásos, sok meglepetéssel szolgáló történet az első vetítésekről szóló beszámolók szerint legalább olyan ütős, mint az Érkezés vagy District 9 volt, csak keményebb és vadabb. A látvány pedig azért különleges, mert bár Chicagóban forgatták, egy félig lerombolt, senkiföldje-Chicagót ábrázol.

Az Elrabolt világ előzetesének a magyar változata ezen a héten került fel a netre, aki pedig nagy vásznon szeretné látni, az a Kölcsönlakás előtt is élvezheti, ahogy John Goodman, Vera Farmiga és társaik egy ellenséges világban próbálnak életben maradni.

2016.12.12. 09:39

Az új Jurassic World-ben színészek alakítják az őshüllőket

2018.04.05. 16:14

Megérkezett a Johhny English előzetese!

2019.03.13. 09:35

Különösen erős hangulatú, izgalmas sci-fi érkezik hamarosan a mozikba

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő