Április 20-án, 28 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tim Bergling aka Avicii. A svéd DJ és producer tizenéves kora óta dolgozott, rengeteg sláger írt. Halálát követően legnagyobb slágerei újra felkerültek a brit kislemez- és albumlistákra. A Rádió 1-en mi is fejet hajtunk munkássága előtt: ezen a hétvégén felidézzük Avicii igazi mai slágereit.

Péntek délután kettőtől vasárnap este nyolcig Avicii emlékhétvége lesz a Rádió 1-en!

ITT találod az esemény Facebook oldalát!

Avicii a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei szcéna legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer – a Sunshine és a Levels című számáért – jelölték Grammy-díjra, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját. Halála előtt pár nappal jelölték a Billboard zenei díjra az Avicii (01) című albumát a legjobb dance/elektronikus zenei lemez kategóriájában. – írta az MTI.

Sajnos évek óta súlyos betegségekkel küzdött, többek között hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett alkoholproblémái miatt, többször volt turnéi közben kórházban, de úgy vélte, ebben a szakmában nem lehet nemet mondani, így volt olyan hónap, amikor minden este fellépett, éjszakázott, napközben pedig stúdiózott. 2016. augusztusában búcsúzott el végleg közönségétől, ugyanis visszavonult a turnézástól. De a zenélést nem hagyta abba, sőt.

Avicii elképesztő slágereket írt másoknak is, bizony, több világhírű dal producere is ő volt, többek között a Coldplay-féle “Sky full of Stars-é”, de producerként vett részt David Guetta “Lovers on the sun” c. számában, vagy éppen Madonna “Devil pray ” c. dalában.

A 28 éves DJ halálának okát nem hozták nyilvánosságra. Dalai örökké velünk maradnak…

2018.04.23. 09:24

Avicii számokat harangoztak egy utrechti templomban

2018.04.24. 08:42

Avicii számai újra felkerültek a brit listákra

2019.04.11. 09:00

Itt meghallgathatod Avicii posztumusz albumáról az első slágert!

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő