Bebe Rexha sokáig hagyta újdonságok nélkül rajongóit, most azonban óriási trackkel tért vissza.

Az újdonságra megérte várni: a Grammy-jelölt énekesnő egyedi hangszíne, a fülbemászó beatek és Doja Cat ütős rapbetétje egy jó lüktetésű zenében válnak eggyé.

Bár a dal komoly témát, a modern világ okozta irigységet, dühöt és a sok emberben kialakult önbizalomhiány kérdését feszegeti, Bebe mindezt funky, játékos és nem utolsó sorban bátorító flow-ba szőtte bele.

„Ebben a dalban a saját bizonytalanságaimat ragadtam meg. Arról szól, hogy a közösségi média mennyire megnövelte bennem az irigységet és milyen hatással volt arra, ahogy érzem magam” – árulta el az énekesnő. „Folyamatosan látjuk mások életét és néha azon kapom magam, hogy a saját értékeimet és szépségemet másokéhoz hasonlítom. Viszont ez is az emberi lét része, hogy megtapasztaljuk a féltékenységet” – tette hozzá.

Az albán származású, amerikai énekesnő-dalszerző számára 2017-ben megjelent szólóalbuma hozta meg a nemzetközi sikert, amin olyan slágerek szerepelnek, mint a „The Way I Are (Dance With Somebody)” vagy a „Meant To Be”. Azóta folyamatosan hódítja meg a slágerlistákat populáris szerzeményeivel, mint például a Spotify-on 374 millió streamet generáló, David Guettával és J Balvinnal közös „Say My Name” című trackkel, vagy a közönségkedvenc „I’m a Mess”-szel.

Extravagáns klip is forgott az új felvételhez, amelyben a dalszöveg színekben gazdag képekben kel életre.

Fotó: Emma McIntyre/Getty Images

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.05. 08:00

Köszöntjük az Édesanyákat, Nagymamákat!

2024.05.04. 12:00

A Rádió 1 Születésnapi Fesztivál fellépőinek sora újabb nemzetközi sztárral bővül – magyar csavarral

2024.05.04. 10:00

May the 4th be with you - ma van a Star Wars Világnap!

2024.05.03. 08:00

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat

2024.05.02. 16:00

Ryan Gosling élvezi, hogy szadista nőt szeret

2024.05.02. 12:00

Négy éve a "Blinding Lights" a Billboard csúcsára ért, és megkezdte a rekordhalmozást

2024.05.02. 10:00

Ez sül ki abból, ha egy sztár rapper és a legjobb férfihangok egyike egyesül

2024.05.02. 08:00

Pénteken kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák

2024.04.30. 16:00

Ismét trópusi lepkék várják a látogatókat szegedi egyetemi füvészkertben

2024.04.30. 14:00

Billie Eilish turnéra indul – ma startol a jegyelővétel

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő