David Beckham régóta jó haverja az angol gengszterfilm legszellemesebb prófétájának, Guy Ritchie-nek, akinek a legújabb rendezése, az Arthur király – A kard legendája (hazai bemutató: május 11.) is azt fogja bizonyítani, hogy egy régi történet is lehet nagyon kúl, és még egy lovagkirály is lehet nagyszájú, menő fazon.

A legújabb hírek szerint lesz még egy ok, ami különlegesen izgalmassá teszi majd a filmet: David Beckham. A focista ugyanis szerepet vállalt barátja rendezésében. Biztos az is a döntés mellett szólt, hogy Ritchie híres arról, hogy sztárt tud csinálni sportolókból: Jason Statham és Vinnie Jones is nála próbálta ki magát először, és különben is: régóta szállong a híre, hogy Beckham arra vágyik, hogy lovaggá üssék – most legalább a filmen kipróbálhatta ezt az érzést. Igazi szöveges szerepet kapott, ráadásul egy rettentő vágást a bal arcára és rohadó fogakat – bár az utóbbiakat csak a sminkesek segítségével. Egy Kengyel nevű katonát játszik, és csúnyán összeakaszkodik Arthurral, vagyis Charlie Hunnam-mal.

És mert az alkotók tervei szerint az Arthur király akár hat folytatást is kaphat, lehet, hogy ez még csak a kezdet: és Beckham bekerül Ritchie válogatottjába is.

2017.07.17. 10:29

Will Smith lesz a Dzsinn Guy Ritchie új filmjében!

2017.03.20. 10:32

Guy Ritchie új filmje májusban érkezik

2017.05.10. 09:30

Csütörtökön érkezik Guy Ritchie legújabb filmje a mozikba

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő