Ed Sheeran Beyoncé után egy másik szupersztárral gondolta újra „Perfect” című számát. A „Perfect Duet” után a „Perfect Symphony” látott világot, az olasz tenorista Andrea Bocelli közreműködésével.  Ed Sheeran „Perfect” című száma márciusi ’Divide’ című lemezén debütált, kislemezként szeptember végén jelent meg. Két hete az r’n’b díva Beyoncé adta hangját a számhoz, ma pedig egy Andrea Bocelli-vel közös verzió látott napvilágot.

Bocelli 1994 óta szerepel a zenei szakmában – először „Con Te Partiro”, illetve „Time To Say Goodbye” dalaival hívta fel magára a figyelmet a tehetséges és hihetetlen hangterjedelmű férfi. A slágert olyan sikerszámok követték, mint a „Vivo Per Lei”, a „Somos Novios” és a „The Prayer”, amelyek hihetetlen népszerűséget és ismertséget hoztak az énekes számára.

A „Perfect Symphony” szimfonikus zenekarra áthangszerelt változatot Ed bátyja, Matthew Sheeran szerezte. A dalt októberben vették fel Bocelli olaszországi villájában, a szimfonikus verzióban angol és olasz mondatok váltakoznak és alkotnak tökéletes egységet.

A számban Ed is olaszul énekel, amit nagyon élvezett. „Az olasz sokkal szebb hangzású nyelv, mint az angol, és ehhez a számhoz ez illet. Remélem, élőben is előadjuk majd!”

Bocelli hozzátette, hogy először a fiai mutatták meg neki a számot, akik hatalmas Sheeran-rajongók. „Számomra hihetetlenül sokat jelent, hogy egy 26 éves világsztár az én hangomat és nyelvemet választja egy saját dalához.”

A „Perfect Symphonytökéletes zárása az évnek, hallgassátok szeretettel!

2017.10.16. 14:18

Ed Sheeran balesetet szenvedett

2019.07.03. 12:13

Már megvásárolhatod Ed Sheeran önéletrajzi könyvét

2017.11.10. 10:33

Tökéletes téli slágerrel érkezik Ed Sheeran

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő