Feder, azaz eredeti nevén Hadrien Federiconi Nizza városában nőtt fel, ahol igaz szerelembe esett a francia és nemzetközi house illetve hip-hop zenei kultúrával.

A fiatal tehetség úgy döntött, hogy Párizsba költözik, hogy beindítsa produceri karrierjét. Első átütő sikerét a „Goodbye” hozta meg, amely 28 országban volt listavezető, többek között hazánkban is az egyik legnagyobb slágerként jegyeztünk 2015-ben. A francia producer azóta olyan, itthon is ismert, nagysikerű dalokat készített, mint a „Blind” és a „Lordly”. Néhány hónapnyi szünetet követően Feder most új kiadvánnyal jelentkezett. Az „Breathe” című mini album egy rendkívül változatos és sokszínű keverékét képzi Feder stílusainak és produceri munkásságának, hiszen a dalok mindegyike más-más stílust helyez előtérbe. Erről a lemezről az aktuális single a címadó dal, a „Breathe”, melyben fellelhetők a klasszikus értelembe vett electronica és a deep house ütemek egyaránt – a már jól ismert Feder-es hangzással elegyítve.

Íme a “Breathe”!

2017.11.08. 09:11

Bakeliten jön a friss házas, Miley Cyrus slágere

2017.11.10. 09:39

45 dallal jött ki Chris Brown új albuma

2017.04.05. 15:02

Kíváncsi vagy az új Lukas Graham dalra?

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő