Két eszméletlen lányt találtak szombaton este a Balaton Soundon, a DVBBS nevű, elektronikus zenét játszó kanadai duó öltözőjében – írja a Bors.

A Bors úgy tudja, a látogatóktól hermetikusan elzárt részen, a fesztivál legjobban őrzött területén, a duó öltözőkonténerében találták meg a takarítók a földön fekve a két eszméletlen lányt. Azonnal mentőt hívtak hozzájuk, az egyik lány édesanyja rögtön a rendőrséget is tárcsázta, feljelentést is tett. A zenészek ekkor már a reptéren voltak, ott érték el őket a rendőrök, de egyelőre nem tudni, mi lett az ügy vége.

A szervezők azt mondták a Borsnak, hogy a koncert alatt a zenekar tagjai a rajongótáborból néhány lányt hívtak fel a színpadra, majd a koncert után a backstage-be, az öltözőjükbe. A lányok a zenekar vendégeként voltak ott, beszökni nem lehet, szigorúan védik ezt a területet. “A formáció szigetes koncertjét a történtek miatt le­mondtuk” – közölte a Sziget Iroda munkatársa a lappal.

 

A 444.hu úgy tudja, hogy nem is kettő, hanem összesen hat lány ment be szombat este a Balaton Sound elzárt részére a DVBBS nevű kanadai duó lakókocsijába, hogy a fellépésük után a sztárokkal bulizzon. Közülük a korábbi hírekkel szemben nem is kettő, hanem három lány vesztette eszméletét – az öltözőben megtalált két lány mellett egy harmadik a vécén lett rosszul. Három másik lány elszaladt…. Bővebb infó itt olvasható.

2019.07.03. 13:36

Balaton Sound - mától várunk a Rádió 1 Stage-en!

2019.03.19. 15:57

Underground sztárokkal erősít a Balaton Sound

2019.07.22. 07:44

Exkluzív interjú - Andrew Taggart a The Chainsmokersből kizárólag a Rádió 1-nek mesélt!

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő