Nagyjából 18 hónappal ezelőtt a Lukas Graham egy teljesen ismeretlen formáció volt. A “7 Years” című daluk azonban megváltoztatott mindent, a srácokkal nagyot fordult a világ.
A felvételt ráadásul jelöltek Grammy-díjra is.
“El sem tudjuk mondani mit jelentene nekünk, ha nyernénk. Azt hiszem mindent, igen, a Grammy a legnagyobb álmunk” – kezdte a frontember. “Egy évvel ezelőtt senki sem tudott a létezésünkről, és most 3 Grammy jelölést kaptunk, a kislemez pedig többszörös platina lemez lett Amerikában. Ez túl sok.“ – tette hozzá Lukas Forchhammer.
A Dániából származó zenészek egyébként nem számítanak trófeára, hiszen olyan sztárokkal kerültek egy kategóriába, mint Beyonce, Adele, Justin Bieber vagy a Chainsmokers.