A pünkösdi hosszú hétvégén, új helyszínen és még változatosabb programokkal kezdődik a nyári szezon Siófokon. Május 18-21. között napközben kulturális- és szabadidős programok várják a látogatók minden korosztályát, esténként pedig nagyszabású koncertek adnak egy kis ízelítőt a nyári éjszakákból. A Nagystrandon, a PLÁZS színpadán fellép Fenyő Miklós, a Wellhello, az Irigy Hónaljmirigy, illetve sztárvendégeivel együtt Siófokon ünnepel a Csík Zenekar. Indulnak a sétahajók is, az egész család jól szórakozhat a négy napon.

Szombaton a PLÁZS színpadán már 12 órakor indulnak a zenés és táncos programok, az estét pedig egy igazán elnöki koncert zárja. Az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Wellhello, azaz Fluor Tomi és Diaz formációja érkezik.

wh

Vasárnap már 11-kor gyerekműsor várja a legkisebbeket és egész délután koncertek lesznek. Pünkösdhétfőn is folytatódnak a változatos programok a PLÁZS-on, majd a nap, és egyben az egész programsorozat megkoronázásaként következik a Csík Ünnep. A Csík Zenekar hétfő esti különleges koncertje triplán ünnepi alkalomból jött létre, hiszen nemcsak Siófok ünnepel, hanem az együttes prímása, gitárosa és feldolgozásainak szerzője, Szabó Attila is 50 éves lett, magát a zenekart pedig 30 éve alapították. A nagyszabású, két órás koncerten az együttes tagjai mellett fellép Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, Karácsony János James az LGT-ből, Kiss Tibi a Quimbyből és Lovasi András a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag zenekarokból.

A Pünkösdi Szezonnyitó összes programja ingyenes, a helyszínen pedig Food Truck Show is lesz, így akár egész napra biztosított minden a jó szórakozáshoz. A teljes pünkösdi hétvége alatt sűrített menetrend szerint, naponta ötször indulnak sétahajók a siófoki kikötőből.

p

A sportolni vágyókra is gondoltak a szervezők: a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület közreműködésével és a Magyar Kajak Kenu Szövetség támogatásával egész napos vízi roadshow-t tartanak szombaton, ahol sárkányhajókat, túra-eszkimó-, és versenykajakokat, illetve indiánkenukat is bemutatnak, a bátrabbak pedig ki is próbálhatják ezeket. A roadshow vendége a Londonban olimpiai bajnoki címet szerző kajakos, Dombi Rudolf lesz. Szintén szombaton tartják a siófoki városi sakkversenyt is, 100 résztvevővel.

A SUP-pal, az egyre divatosabb vízi újdonsággal is megismerkedhet, aki Siófokon tölti a pünkösdi hosszú hétvégét.

2017.05.29. 13:35

Siófokra költözik Ibiza

2016.08.02. 21:41

Rádió 1 Poolparty a PLÁZS-on - ezen a hétvégén is várunk!

2018.06.20. 15:21

Ákos koncert a PLÁZS-on!

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő