Ötvenedik születésnapján az alkalmi ruhájára írta rá egy új történetét J. K. Rowling. A ruha azóta a gardróbjában lóg – mesélte a CNN-nek adott interjújában az írónő. Bár júliusban született, tavaly halloweenkor tartotta az ötvenedik születésnapját – idézte fel a Harry Potter-regényfolyam szerzője. Mint mondta: a könyv nagy részét a születésnapi ruhájára írta.
“Nem tudom, hogy valaha megjelenik-e, de most egy gardróbban lóg” – fűzte hozzá.

 

Az írónő felidézte, hogy kiadója kérésére szerepeltek keresztnevei, a Joanne Kathleen helyett azok kezdőbetűi, a J. K. az első Harry Potter-regényen. Ugyanis mivel a történetet lányoknak és fiúknak is szánta, a kiadó jobbnak látta, ha egy ideig nem derül ki, hogy nő a szerző.
A regény azonban a megjelenés után nyomban elnyert egy díjat, Amerikában is kiadták, óriási publicitást kapott, így percek alatt kiderült, ki is az írója.
Megjegyezte, hogy magától sohasem választotta volna ezt az írói nevet, de olyan hálás volt a kiadónak, hogy tulajdonképpen bármilyen más névbe is belement volna. Manapság azonban már örül is az írói álnévnek, úgy érzi, ezzel jól el tudja választani a magánéletét, amelyben férjezett nevén, Jo Murray-ként szerepel.

MTI

2017.05.16. 09:31

Ellopták egy soha ki nem adott Harry Potter előzménysztori kéziratát

2016.09.15. 13:07

Kíváncsi vagy az alvás bibliájára?

2017.06.13. 10:20

Nem gondolnád ki a legjobban kereső híresség a Forbes szerint

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő