Bejelentette visszavonulását a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin, minden idők egyik legeredményesebb kajakosa.

A 40 éves sportoló pénteki sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve közölte döntését.
“Két éve, kislányom, Luca születése után feltöltődve, rengeteg energiával vágtam neki a felkészülésnek, hogy ott lehessek ötödik olimpiámon” – kezdte mondandóját a világklasszis versenyző, akinek többször is elcsuklott a hangja. “Sajnos nem sikerült kijutnom Rióba, és az utóbbi időben már egyre többször megfogalmaztam magamnak és a kislányomnak azt, hogy a szívemben már nem a kajakozás az első, hanem a családom. Velük szeretnék sok-sok időt eltölteni és az álmainkat megvalósítani. Azt hiszem, nem titok, hogy miért vagyunk ma itt: a sportolói pályafutásomnak itt a vége, fuss el véle.”

A kajakos köszönetet mondott mindenkinek – edzőknek, sportolótársaknak, egyesületeknek, szövetségnek, orvosoknak -, hogy több mint húszéves pályafutása során segítették. Hozzátette, hálás a családjának, a szponzorainak, a sajtó képviselőinek és a szurkolóknak is azért, mert követték és támogatták.
“Várom már nagyon, hogy kezdődjön az olimpia, sok sikert kívánok a magyar csapatnak, nagyon drukkolok nekik!” – mondta Kovács.
A jövőjét firtató kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: majd az idő eldönti, mennyire marad szoros kapcsolatban a sporttal, jelenleg egy gyermekeknek szóló tábor megvalósításának gondolata foglalkoztatja.

Kovács Katalin 31 világbajnoki címe abszolút rekord a sportágban.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

2017.01.17. 14:20

Látvány, izgalom, siker...

2016.08.03. 08:27

Hétvégén Velencei tóúszás

2017.01.12. 13:52

Próbáljuk elkerülni az osztrák síszünetet

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő