Kitört a vihar a római városvezetés és az egyház között a Trevi-kútba dobált aprópénzek felhasználása miatt.

A BBC News beszámolója szerint évente másfél millió eurónyi (420 millió forintnyi), turisták által bedobott pénzérmét halásznak ki a kút vizéből. A pénzt hagyományosan a római katolikus egyház kapja, amely az összeget a szegények megsegítésére fordítja.

A római polgármester, Virginia Raggi azonban bejelentette, hogy változtatni akar ezen a szokáson, mivel a pénz a város egyre romló infrastruktúrájának fejlesztéséhez szükséges. Az egyház válasza szerint viszont ezzel a lépéssel a polgármester a szegényeket sújtja.

A római városvezetés már elfogadta a változtatást, és az áprilisban hatályba lép. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint azonban sok olasz a közösségi médián keresztül arra szólította fel a városi tanácsot, hogy vegye ismét fontolóra a döntést.

A polgármester népszerűsége megválasztása óta visszaesett, mivel nem tudta kezelni az eladósodott város problémáit.

A csaknem 300 éves Trevi-kutat évente turisták milliói keresik fel. A pénzbedobós hagyomány Frank Sinatra 1954-ben forgatott romantikus filmje, a Három pénzdarab a szökőkútban nyomán vált világhírűvé. A szökőkút az 1960-ban bemutatott Édes élet című filmben is fontos szerephez jutott, amikor Anita Ekberg megmártózott a vizében.

Forrás: MTI, fotó: Pixabay

2017.07.05. 08:33

Hőség Rómában: kutakat zárnak el

2019.08.08. 11:50

Nem szabad leülni és élvezni az édes életet a Spanyol lépcsőn Rómában

2017.06.28. 09:20

Elzárják a köztéri ivókutakat Rómában

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő