20 év után végre visszatértek! A 90-es évek közepén hatalmas erővel robbant be a köztudatba Danny Boyle heroinfüggőkről szóló filmje, melynek múlt héten T2 TRAINSPOTTING címen megérkezett a folytatása! Az első rész igazi kultfilm lett, ami főszereplőjét meg rendezőjét is elindította a világhír felé vezető úton. Az új film kedvéért a teljes régi csapat összeállt: az Oscar-díjas rendező Danny Boyle (Gettómilliomos, 127 óra) újra a népszerű skót író Irvine Welsh regényei alapján dolgozik; a főszerepeket pedig ismét Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Ewen Bremner és Robert Carlyle játsszák. A második rész a hírek szerint fel tudott nőni az elődjéhez és a kritikusok szerint sem okozott csalódást.

A készítők most is törekedtek rá, hogy a legjobb soundtrack készüljön a filmhez. Visszatér egy pár nagy sláger az első részből például: David Bowie – Lust for Life, Blondie – Dreaming és a meghatározó Underworld zenekar Born Slippy számának taktusai is, de új dalok is frissítik a filmet. Többek között a Wolf Alice és a skót Young Fathers nevű zenekarok is helyet kaptak az albumon. Az utóbbiról a film rendezője, Danny Boyle így nyilatkozott: ’Amennyire az Underworld együttes ’Born Slippy’ című száma tükrözte az első film hangulatát, úgy most a Young Fathers ’Only God Knows’ dala teszi ugyanezt.’ 

2016.08.16. 09:25

Adele nem énekel a Super Bowl félidejében

2016.08.18. 13:33

Twenty one pilots: Itt az új dal!

2016.06.27. 12:28

A rajongók nem találkozhatnak Drake-kel

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő