Több mint 113 ezren léptek be Velencébe csütörtökön, de csak töredékük vette meg a fejenkénti öteurós belépőjegyet – közölte Velence polgármesteri hivatala a városban bevezetett fizetős belépési rendszer első napján.

A hivatal adatai szerint a reggel fél kilenctől délután négy óráig tartó fizetős belépés ideje alatt több mint 113 ezren érkeztek Velencébe.
Április 25. nemzeti ünnep volt Olaszországban, ezért az átlagosnál magasabb volt a látogatók száma.
A városba belépők közül több mint 15 ezren vettek öteurós napijegyet. A többiek csak regisztrálták magukat, de felmentést kaptak a napidíj alól: közöttük volt az a közel negyvenezer vendég, aki legalább egy éjszaka szállást foglalt magának Velencében, az a több mint húszezer dolgozó, aki munkavégzés miatt lépett be a városba, tizenháromezer diák, valamint kétezer velencei lakos, rokonaik és vendégeik.

Velence önkormányzata csütörtökön vezette be a fizetős belépési rendszert. A városba belépőknek a külön erre kialakított internetes portálon kell regisztrálni magukat, valamint belépőjegyet váltani. Kisérleti rendszerről van szó, amely a várost megszálló tömegturizmus terhét kívánja enyhíteni.
A regisztrációt és a jegyváltást hét kapunál ellenőrzik, köztük a repülőtérnél és a Santa Lucia vasútállomás előtti téren a vaporetto-komphajók állomásánál. Ugyanott jegyváltó automatákat is felállítottak. Csütörtökön 14 ezer személyt ellenőriztek, és egyetlen szabálysértőt sem találtak – közölte a polgármesteri hivatal.

Luigi Brugnoli polgármester úgy nyilatkozott, Velencében korábban semmit sem tettek a turizmus szabályozására, és “azt gondoltuk, szükséges lépni”. Kijelentette, tisztában van vele, hogy sokan tartanak az újdonságtól, de a cél az idegenforgalom minőségi javítása.
“Jelenleg több pénzt költünk a város fenntartására, mint amennyi bevételünk van” – hangoztatva emlékeztetve, hogy évi 20 millió látogató érkezik Velencébe, de nagy részük csak reggeltől estig tartózkodik a városban.

A 14 éves kortól kötelező fizetős belépés további huszonnyolc napig lesz érvényben július közepéig. A rendszer érvényes lesz péntektől egészen május 5-ig, majd az összes hétvégén. A kisérleti szakasz végén döntik el, hogy tartósan bevezetik-e, valamint azt is, hogy az 5 eurós napijegy árát felemelik-e.
A Velencében született vagy a városban állandó lakhellyel bírók száma 270 ezer: ők regisztráció nélkül léphetnek be a városba.

Forrás: MTI

Fotó: Pexeles

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.05.06. 12:11

Balázsék újra Roadshow-ra indulnak

2024.05.06. 12:00

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

2024.05.06. 11:10

Megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi

2024.05.06. 10:00

Dua Lipa új albumát a szingliség inspirálta

2024.05.06. 08:00

Madonna felrobbantotta a Copacabanát

2024.05.05. 08:00

Köszöntjük az Édesanyákat, Nagymamákat!

2024.05.04. 12:00

A Rádió 1 Születésnapi Fesztivál fellépőinek sora újabb nemzetközi sztárral bővül – magyar csavarral

2024.05.04. 10:00

May the 4th be with you - ma van a Star Wars Világnap!

2024.05.03. 08:00

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat

2024.05.02. 16:00

Ryan Gosling élvezi, hogy szadista nőt szeret

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő