A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítják a The Champion – A Bajnok című élményexpót. A családi kalandpark így április 11-ig várja az érdeklődőket a Millenáris D épületében. Aztán elindul világot látni… 

Eddig több mint harmincezren látogatták már a  legmodernebb technológiákat alkalmazó, lenyűgöző látványvilágot felvonultató, játékos képességtesztekkel és egy színházi produkcióval is tarkított interaktív családi élményparkot, a The Championt. “A látogatók többsége a 10-18 éves fiatalokból tevődik össze, több iskolás csoportot fogadtunk, de szép számmal érkeztek eddig családok is, ahol nagy szülő-gyermek párviadaloknak lehettünk tanúi” – meséli Illés Gabriella, a kiállítás főszervezője, aki elmondta, hogy az egyre nagyobb érdeklődés miatt úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a kiállítás időtartamát. A főszervező azt is elmondta, hogy jól vizsgáztak a hazai fejlesztésű tesztközpontok, az úgynevezett ChampLabek, így bizonyára sikerrel fog majd szerepelni ez az élménypark a hamarosan induló nemzetközi “körútján” is. “Most dolgozunk a következő évek eseménynaptárán, nagy az érdeklődés, az Egyesült Államok, Ausztrália, Marokkó, Olaszország, Szerbia, Románia is várja az élményparkot” – mondta el a producer.

2017.09.20. 11:43

Kincskereső játék indul

2019.02.19. 09:54

Te is felfedezheted Pandorát: Avatar kiállítás nyílt az Andrássy Élményközpontban

2018.04.05. 12:16

Szelfikiállítás nyílt Los Angelesben

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő