A közösségi média kockázatait, hatásait, valamint a használatában rejlő lehetőségeket mutatja be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legújabb, Sztorik a zsebben – történetek a közösségi médiából című kiadványa, amelyet gyermeknap alkalmából mutatnak be.

Az MNH közleményben rámutattak, hogy a közösségi média jelentős szerepet játszik a fiatalok életében: az NMHH kutatása szerint a gyermekek a népszerűbb közösségi oldalakat napi szinten használják, például a TikTokot a 13 és 17 év közötti fiatalok 65 százaléka, míg az Instagramot 62 százalékuk látogatja meg naponta legalább egyszer.

Mivel a szülők nem mindig tudhatják teljes bizonyossággal, hogy pontosan mi történik a képernyőkön, amikor a gyerekek “mobiloznak”, kiemelten fontos a fiatalokat tudatosságra nevelni, hogy felelős döntéseket hozzanak a különféle alkalmazások használata során – hívta fel a figyelmet az NMHH.

Sztorik a zsebben – történetek a közösségi médiából öt történeten keresztül vezeti be az olvasót a közösségi média kockázataiba, hatásaiba vagy éppen a használatában rejlő lehetőségekbe. A sztorik szereplői egy osztálykiránduláson járnak, ahol az eseményeket a különböző közösségi platformok is alakítják. A kiadvány célja olyan kontextusban beszélni a közösségi média velejáróiról, ami a fiatalok számára is könnyen befogadható lehet, a számukra is ismerős helyzetekről pedig ők maguk is véleményt alkothatnak – ismertették a közleményben.
Hozzátették, hogy a füzet végén, az öt történettől elkülönítve kaptak helyet a fontosabb útmutatások az intim képek megosztásának veszélyéről, az online és az offline személyiség elkülönüléséről, a célzott tartalmak működéséről, de helyet kap benne a hiteles tájékozódás problémaköre, az online kihívások veszélyei és a közösségi médiában megjelenő idealizált kép kérdése is.

A kiegészítő tartalmakat, hivatkozásokat a kiadványban elhelyezett QR-kódokra kattintva lehet megnyitni – jegyezték meg.
Az új kiadvány elérhető a https://gyerekaneten.hu/upload/Sztorik_a_zsebben_kiadvany.pdf oldalon, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által a hétvégére szervezett Városligeti Gyermeknapon pedig kézbe is lehet majd venni a Biztonságos Internet Sátorban.

Forrás: MTI

Fotó: Pxhere

2024.06.17. 10:00

Bajramié az első hely a leggyorsabban gólokat szerzők Eb-örökranglistáján

2024.06.17. 08:00

Éljen az "Egyél zöldséget-nap" :)

2024.06.16. 16:42

Nagy Ádám: "tökösebb" játékra van szükség

2024.06.16. 10:00

Ma van a tapas napja ):

2024.06.16. 08:00

Éljenek az apák!

2024.06.15. 10:41

Kitört a futball-láz Kölnben

2024.06.14. 14:48

Krúbi és a foci EB is a Plázsra csábít ezen a hétvégén

2024.06.14. 12:00

Itt a nyár első Robin Schulz-felvétele!

2024.06.14. 08:00

Ma este EURO 2024 rajt, sorozatban harmadszor magyar részvétellel

2024.06.13. 16:00

Mérhető földmozgást okoztak Taylor Swift edinburghi koncertjei

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő