Sok, nem várt fordulat érte az énekes-dalszerzőt, míg elérte karrierjének ezen állomását. Berkes Olivér most egy kiforrott zeneszámban és egy hozzá tartozó, lélegzetelállító videóklipben mesél erről.

A zenész karrierje töretlenül ível felfelé, az utóbbi években a rádiós toplisták és a YouTube trending megkerülhetetlen szereplőjévé vált többek között olyan slágereknek köszönhetően, mint az „Évszakok”, a „Visszakér a múlt”, vagy a „Jó vagy rossz legyek”.

A nyáron bemutatott, laza és könnyed „Volt, ami volt” után Olivér most visszatér a már védjegyévé vált érzelmesebb és mélyebb hangvételű stílushoz. Ezúttal azonban nem a szerelem, hanem az előadó saját útkeresése áll a szám középpontjában:

„Ezzel a dallal szeretném megmutatni az embereknek, hogy az élet gyakran igen különös forgatókönyvíró, és annak ellenére, hogy nekem is számtalanszor átírta a terveimet, minden egyes megélt percért – legyen az jó, vagy rossz – hálával tartozom. Nélkülük nem lennék az az ember, aki ma vagyok, nem zenélnék és nem tudnám értékelni a sikereimet, ha nem kerültem volna padlóra többször is az életem során” – vallja Olivér a zene hátteréről, amelyet egy rapbetét is színesít betekintést adva az énekes korábbi teniszező karrierjébe, amit feladni kényszerült.

A zeneszerző ezúttal is maga Berkes Olivér, akinek melódiáját Somogyvári Dániel modern, lüktető hangszerelése és Farkas Izsák csodálatos hegedűjátéka teszi teljessé. A magyar szöveg ismét az Artisjus-díjas Hujber Szabolcs tollából született Olivér eredeti angol sorai és gondolatai alapján, akik korábban már több közös sikert is elkönyvelhettek.
A felvételhez egy hozzá illő bensőséges klip társul, amely amellett, hogy nem mindennapi, lebilincselő vizuális megoldásokat tartogat, Olivér eddigi életéből nem látott archív tartalmakat is felvillant.

„Ez a klip egyszerre útravaló mindazok számára, akik nehézségekkel szembesülnek, és köszönet minden számomra kedves támogatómnak – beleértve a családomat, szakmai mentorjaimat, akik segítettek ezen a rögös úton kitartani. Bízom benne, hogy mindenkit, arra ösztönöz majd, hogy erőt gyűjtsön és folytassa a küzdelmet” – mondta Olivér.

A premierek sora nem áll meg a felvétel és videó bemutatásánál, hiszen Olivér „Az igazi életem”-mel élőben is debütál, a megjelenést követően: szombaton, azaz október 16-án élőben is hallható lesz az újdonság, Budapest egyik legnagyobb, belvárosi szórakozóhelyén ahol Berkes Olivér klubkoncertet ad dinamikus zenekarának kíséretével, sztárvendégeként pedig a BSW fokozza majd az este hangulatát!

2021.11.15. 08:22

Indul a Rádió 1 TOP 500, szavazz kedvencedre!

2021.12.02. 16:00

Elindult Budapesten a BKV ünnepi Fényflottája

2021.12.02. 13:56

Ezeket és őket hallgatták a legtöbbet 2021-ben a Spotify-on

2021.12.02. 11:11

Scarlxrd, Borgore és Virtual Riot is jön a VOLT-ra

2021.12.02. 10:00

Ilyenek a hírességek furcsa és kevésbé furcsa hobbijai

2021.12.02. 08:00

David Guetta a legtöbb díjra jelölt elektronikus előadó 2021. őszén

2021.12.01. 17:25

Játssz és mozizz premier előtt a Rádió 1-gyel!

2021.12.01. 16:00

Nicolas Cage játssza Drakulát a Universal új filmjében

2021.12.01. 14:13

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú írásbelikre

2021.12.01. 12:00

Adele karrierje során harmadszor hódítja meg a Billboard albumlistáját

2021.12.01. 08:00

Ma a magyar rádiózást ünnepeljük

További hírek

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő