A 45 éves Mark Wahlberg még ma is remek formában van, de azért nem ámítja magát azzal, hogy rajta nem fog az idő. Erre a színészt az új Transformers-film döbbentette rá.

A színész a Transformers: Az utolsó lovag című film forgatásán először érezte úgy, hogy már ő sem a régi. A jelenetek felvétele közben ugyanis olyan sérüléseket szerzett, amelyek korábban messze elkerülték. „Az előző részben is sikerült szert tennem egy nyaki ficamra, de az semmi nem volt a mostani súlyos atrocitásokhoz képest – mesélte a kétszeres Oscar-jelölt színész.
„Az utolsó lovag minden tekintetben nagyobb produkció, mint A kihalás kora volt, annyi robbanás meg hegyomlás van benne, hogy csak kapkodtam a fejemet. Rá kellett jönnöm, hogy öregszem és lassulok, mert a forgatás alatt minden este úgy éreztem magamat, mint akit reggel beraktak egy betonkeverőbe, és egész nap csúcsra járatták a motort. Egész idő alatt tele voltam zúzódásokkal. Ez a film annyira turbóra volt járatva, hogy jól fog jönni egy vígjáték, ahol nem darálnak be folyamatosan ” – mondta Wahlberg, aki utóbbi megjegyzésével alighanem a Megjött apuci 2-re célzott, amelynek hamarosan kezdődik a forgatása. A családi vígjáték első része több mint 150 millió dolláros bevételt hozott, a folytatástól pedig hasonló sikert remélnek az alkotók, hiszen a második részben Mel Gibson és John Lithgow is a stábot erősíti.