Az elektronikus dance műfaj legfiatalabb szupersztárja, a tavaly az év DJ-jének választott, idén pedig a VOLT Fesztiválon is fellépő Martin Garrix január 27-én új dallal rukkolt elő – mégpedig Dua Lipa közreműködésével! A “Scared To Be Lonely” címre hallgató single debütálásával együtt a rajongók rögtön a klipet is megnézhetik, amelyet Skóciában forgattak, a rendező pedig Blake Claridge volt.

A “Scared To Be Lonely” a Bebe Rexha társaságában elkészített “In The Name of Love” c. számot követi a sorban, amely elérte a platina státuszt, és napjainkig összesen 800 millió streamet számlál.

A 20 esztendős holland szupersztár esetében egyébként is könnyű elveszni a bámulatos eredmények között: már 17 évesen listavezető volt az “Animals” himnusszal, háromszor szerepelt a Billboard és kétszer a Forbes magazin legígéretesebb egyéniségeit tömörítő listáján. Tavaly decemberben két díjat is bezsebelt az MTV European Music Awards gálán, és olyan előadókkal jegyez közös szerzeményeket, mint Usher (“Don’t Look Down”) és Ed Sheeran (“Rewind Repeat It”). És ha mindez még nem lenne elég, Garrix rezidens DJ a világ legjelentősebb klubjai közé sorolt Omnia Las Vegas-ban, valamint az Ushuaia Ibizában, utóbbiban ráadásul nyaranta minden pénteken olyan vendégeket lát vendégül, mint a The Chainsmokers, Dillon Francis vagy Marshmello. Nem mellesleg reklámarcként is igen menő: a 7UP és a Tag Heuer már le is csapott rá.

Fotó: Puzzlepix

2016.10.25. 11:55

Martin Garrix is fellép az MTV EMA-n!

2016.07.07. 10:05

Ki lesz idén a világ legjobb DJ-je?

2016.10.20. 08:38

Martin Garrix az év DJ-je!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő