Nem könnyű kacsát rajzolni – panaszolja a Kacsalábon című családi vígjáték rendezője és forgatókönyvírója, Benjamin Renner. Az Oscar-jelölt francia filmest és képregény-rajzolót azért kérte fel a legsikeresebb amerikai animációs stúdió, az Illumination az új produkció elkészítésére, hogy európai látásmódjával és érzékenységével egyéni színekkel gazdagítsa a műfajt.

A történet egy kalandvágyó kacsacsaládról szól, akik vándorútra kelnek északról New Yorkon át, hogy Jamaikában majd jó nagyot nyaralhassanak. Persze semmi nem úgy alakul, ahogyan tervezték, a váratlan kalandok alaposan átrendezik a világképüket, de a négytagú családon belüli viszonyokat is.

Renner számára nagy kihívást jelentett, hogy ezúttal 3D-ben kellett kacsahősökkel dolgoznia. „Ha 2D-vel van dolgom, fogok egy üres papírt, és elkezdek rá vonalakat húzgálni – avatta be a rendező a közönséget a munkamódszerébe a Collider magazin által szervezett Contenders Film: Los Angeles rendezvénysorozat egyik előadásán. – Amikor úgy látom, hogy ott van már a papíron, amit meg akartam jeleníteni, abbahagyom a húzgálást. Amikor kacsát akarok rajzolni, elég három vonal. Van, aki azt mondja, ez minimalista megközelítés, mások szerint lustaság. Aztán a 3D új távlatokat nyitott. Gyorsan kiderült számomra, mi a döntő különbség. A 2D összeadáson alapul, ha valami hiányzik az ábráról, húzok még egy vonalat. A 3D viszont kivonásos játék: egy gombnyomásra minden ott van a képernyőn, textúrák, fény, árnyék, és nekem szépen ki kell húzgálnom azokat az elemeket, amikről úgy gondolom, nem szükségesek. A 2D tehát a semmiből hoz létre valamit, a 3D esetében viszont alapértelmezetten annyi minden van, hogy el kell venni belőle.”

A kacsák látszólag egyszerű lények, mégis bonyolulttá válnak, amikor egy kalandos történet hőseiként kell őket ábrázolni. A film készítése során akadt olyan helyzet, amikor ötven animátor állt körbe egy kacsát a stúdióban, és próbálták megfejteni a mozgását. „A kacsa biztosan úgy érzete magát, mint amikor egy embert elrabolnak a földönkívüliek, hogy tanulmányozhassák – mesélte Renner. – Ott álltunk, csöndben figyeltünk, a kacsán meg látszott, teljesen tanácstalan, mert nem érti, mit kellene tennie. Mindenesetre mindenkit biztosíthatok, hogy nem esett baja. A végén tisztára úgy tett, mint aki vállat von, és visszatotyogott a ketrecébe.”

Fotó: Illumination Entertainment/Universal Studios

2024.02.19. 08:00

Balázsék most elvisznek oda, ahova csak SZERETNÉD!

2024.02.24. 10:00

Speciális díszkivilágítást kap a Megyeri híd a ritka betegségek világnapja alkalmából

2024.02.23. 14:00

Tom Cruise főszereplésével forgat filmet Alejandro G. Inárritu

2024.02.23. 12:00

Billie Eilish elkészült a harmadik albumával

2024.02.23. 10:00

Lotfi Begi, Gáspár Laci és Curtis élesztetteék újjá az Edda klasszikusát

2024.02.23. 08:00

Ezért működik olyan jól az új Bajos csajok

2024.02.22. 16:00

A munkamániás nem feltétlenül teljesít jól

2024.02.22. 14:00

Calvin Harris és Rag’n’Bone Man újra együtt – még ebben az életben

2024.02.22. 12:00

Beyonce ismét történelmet írt

2024.02.22. 10:00

A Barca-mezek voltak a legkelendőbbek

2024.02.22. 08:00

Anime rajongók: irány a mozi!

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő