A történet egy kalandvágyó kacsacsaládról szól, akik vándorútra kelnek északról New Yorkon át, hogy Jamaikában majd jó nagyot nyaralhassanak. Persze semmi nem úgy alakul, ahogyan tervezték, a váratlan kalandok alaposan átrendezik a világképüket, de a négytagú családon belüli viszonyokat is.

Renner számára nagy kihívást jelentett, hogy ezúttal 3D-ben kellett kacsahősökkel dolgoznia. „Ha 2D-vel van dolgom, fogok egy üres papírt, és elkezdek rá vonalakat húzgálni – avatta be a rendező a közönséget a munkamódszerébe a Collider magazin által szervezett Contenders Film: Los Angeles rendezvénysorozat egyik előadásán. – Amikor úgy látom, hogy ott van már a papíron, amit meg akartam jeleníteni, abbahagyom a húzgálást. Amikor kacsát akarok rajzolni, elég három vonal. Van, aki azt mondja, ez minimalista megközelítés, mások szerint lustaság. Aztán a 3D új távlatokat nyitott. Gyorsan kiderült számomra, mi a döntő különbség. A 2D összeadáson alapul, ha valami hiányzik az ábráról, húzok még egy vonalat. A 3D viszont kivonásos játék: egy gombnyomásra minden ott van a képernyőn, textúrák, fény, árnyék, és nekem szépen ki kell húzgálnom azokat az elemeket, amikről úgy gondolom, nem szükségesek. A 2D tehát a semmiből hoz létre valamit, a 3D esetében viszont alapértelmezetten annyi minden van, hogy el kell venni belőle.”

A kacsák látszólag egyszerű lények, mégis bonyolulttá válnak, amikor egy kalandos történet hőseiként kell őket ábrázolni. A film készítése során akadt olyan helyzet, amikor ötven animátor állt körbe egy kacsát a stúdióban, és próbálták megfejteni a mozgását. „A kacsa biztosan úgy érzete magát, mint amikor egy embert elrabolnak a földönkívüliek, hogy tanulmányozhassák – mesélte Renner. – Ott álltunk, csöndben figyeltünk, a kacsán meg látszott, teljesen tanácstalan, mert nem érti, mit kellene tennie. Mindenesetre mindenkit biztosíthatok, hogy nem esett baja. A végén tisztára úgy tett, mint aki vállat von, és visszatotyogott a ketrecébe.”

Fotó: Illumination Entertainment/Universal Studios