A sikeres előszezont követően július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a Balatonon, emiatt több útvonalon is sűríti járatait a Balatoni Hajózási Zrt., a BAHART.

A BAHART közleménye szerint a főszezonban jóval több hajózási lehetőség várja a tóhoz látogatókat. Azokban a kikötőkben, ahol eddig csak hétvégén közlekedtek hajók az előszezonban, már hétköznapokon is lehet hajózni.

Továbbra is rendkívül népszerű az utasok körében a kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásából megépített és idén márciusban átadott két-két új katamarán és komp – írják.
A katamaránok a legforgalmasabb útirányokon, így Fonyód-Badacsony között, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekednek. A kompok szintén már a nyári menetrendnek megfelelően indulnak: Szántódrévből 7:00 és 23:30 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 23:45 között félóránként, vagy akár gyakrabban is, ha a forgalom és az utasok gyors kiszolgálása igényli. Emellett 15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó, 10-ből gyerek-, 9-ből pedig bulihajó.

Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója közölte, idén is sokan keresik a vállalat hajózási úti céljait, az előszezon végéig már 150 ezerrel többen vették igénybe a BAHART szolgáltatásait, mint az előző évben.
A menetrendi hajókon 158 ezer utas utazott, 61 ezer utas próbálta ki a sétahajókat, ami 38 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, és már 534 ezer utas használta a kompszolgáltatást, ami 20 százalékkal magasabb a tavalyinál. Ebben az időszakban csaknem 68 ezer kerékpárt szállítottak a BAHART hajói, ami majdnem 40 százalékkal haladja meg az előző évi számot – ismertette a vezérigazgató.

Kedvezményeit is bővítette idén a társaság: a nyári szünetben június 22. és szeptember 1. között a Kajla útlevéllel rendelkező 6-11 éves gyerekek díjmentesen hajózhatnak a BAHART menetrendszerinti, települések közötti járatain. Június 1-től a menetrendi hajókon jól bevált családi jegytípust terjesztették ki a séta- és gyerekhajós programokra is, a gyermekek számától függetlenül kedvezményes, fix díjjal. A fogyatékkal élők a kompok mellett ezentúl már a személyhajókon is díjmentesen utazhatnak. A BAHART jegypénztárakban az utasok SZÉP kártyával is fizethetnek, a sorban állást pedig elkerülhetik, mert előzetesen is megvásárolhatók a hajójegyek a jegy.bahart.hu oldalon.

A megszokott gyerek- és bulihajókon kívül két újítással is készül idén a BAHART. A szerdánként Siófokról induló esti chill hajó utasai az új katamarán fedélzetén, háttérzene és egy koktél kíséretében élvezhetik a Balaton hullámait, míg a cirkuszkavalkád gyerekhajóval a kicsiknek kedvez a BAHART. A különleges, cirkuszi gyerekprogrammal Balatonfüredről és Fonyódról futnak ki a hajók péntekenként – írta közleményében a társaság.

A főszezon során egy videósorozat is készül, amelyben a BAHART munkatársai mutatják be a társaság történetét, hajóflottáját, jövőképét, innovációit, valamint régi és legújabb hajóit. A sorozatot a BAHART közösségi média felületein láthatják majd az érdeklődők.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

2024.07.11. 16:00

A Twitters beviharzott a mozikba

2024.07.11. 14:00

A nyárnál csak a Plázs programjai forróbbak

2024.07.11. 12:00

Már több mint 10 ezren neveztek a Balaton átúszásra

2024.07.11. 10:00

Turisztikai célpont lett Harry Styles szülővárosa

2024.07.11. 08:00

Watkins döntőbe lőtte Angliát

2024.07.10. 16:00

Bebe Rexha maga a táncos dráma

2024.07.10. 14:00

Két év múlva Shrek vissztér

2024.07.10. 12:00

Taylor Swift kirobbanthatatlan a Billboard éléről

2024.07.10. 10:00

Elolvadunk: Ma van a Piknikezz Teddy mackóval nap!

2024.07.10. 08:00

A spanyol válogatott már ott van az EB döntőjében

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő