Az immár Grammy-rekorder énekesnő „Renaissance” című, legújabb albuma népszerűsítésére szervezett koncertkörút májusban Svédországból startol. A turné során Beyonce Európában és Amerikában is fellép.

Beyonce a múlt héten a közöségi oldalakon és a honlapján jelentette be, hogy turnéra indul, amelynek állomásai közt többek közt London, Párizs, Barcelona és Toronto szerepel – a koncertkörút New Orleansban zárul, szeptember 27-én.
Az énekesnő, aki hosszú idő után, tavaly új albummal jelentkezett, 2018 óta nem adott önálló koncertet, január végén azonban Dubaiban lépett fel egy önálló műsorral, ám a fellépés kissé ellentmondásosra sikeredett. Queen Bey 19 dalt adott elő, és duettet énekelt 11 éves lányával, Blue Ivy-val, “Stereogum” című lap szerint azonban a Grammy -díjas énekesnő egyetlen dalt sem adott elő legújabb, Renaissance cmű albumáról. Többen pedig nehezményezték azt is, hogy Beyonce az Egyesült Arab Emirátusokban vállalt fellépést – ahol köztudottan semmibe vesztik az emberi jogokat.
Úgy tűnik, azonban, hogy a negatív visszhang ellenére, 2023. lesz Beyonce nagy színpadi visszatérésének éve.
Fotó: Kevin Mazur/Getty Images