Február 9-én van a pizza világnapja, amit mi mással ünnepelhetnék meg, mint hogy eszünk egy finom pizzát (vagy kettőt…)!

A pizza olasz eredetű étel, ami mára az egész világon elterjedt. Évente majdnem ötmilliárd pizzát adnak el világszerte, és ebben nincsenek benne a gyorsfagyasztott termékek.
Az első pizzákról szóló feljegyzések Nápolyból származnak, a X. századból. Nem véletlen, hogy a nápolyiak kezdeményezték, hogy az UNESCO vegye fel a világörökségek listájára a nápolyi pizzakészítést. Így csak az eredeti dél-olasz recept szerint és az eredeti olasz alapanyagokból készült paradicsomos kenyérlepényt lehetne pizzának nevezni. Az olaszok egyébként évente hét és fél kiló pizzát esznek fejenként. A világon a legtöbb pizzát azonban nem Olaszországban, hanem az Egyesült Államokban eszik: a statisztikák szerint az országban háromszázötven szelet fogy másodpercenként.

A 19. században az olasz bevándorlók vitték magukkal a pizzakészítés mesterségét Amerikába, az első tengerentúli pizzéria pedig 1905-ben New Yorkban nyílt meg, ez volt a Lombardi’s, amely a mai napig működik. A pizza végül Amerikából indult világhódító útjára is, az 1950-es években.

Az eredeti vékony tésztás olasz pizzára szeletelt mozzarellát, bazsalikomot és olíva olajat tesznek, erre kerülhet további feltét.

A világ egyik legkedveltebb ételének az alapja egy kelt tésztából készült vékony lepénykenyér, melyet paradicsom vagy tejszín alapú szósszal borítanak, és erre különféle feltétek kerülnek, amelyek közül a sonkák, felvágottak, a zöldségek a legnépszerűbbek. A tésztát végül reszelt sajttal szórják meg és kemencében megsütik. Jellegzetes fűszerei közé tartozik az oregánó, a bazsalikom és a pepperoni.

Fotó: Pixabay

2024.06.16. 16:42

Nagy Ádám: "tökösebb" játékra van szükség

2024.06.16. 10:00

Ma van a tapas napja ):

2024.06.16. 08:00

Éljenek az apák!

2024.06.15. 10:41

Kitört a futball-láz Kölnben

2024.06.14. 14:48

Krúbi és a foci EB is a Plázsra csábít ezen a hétvégén

2024.06.14. 12:00

Itt a nyár első Robin Schulz-felvétele!

2024.06.14. 08:00

Ma este EURO 2024 rajt, sorozatban harmadszor magyar részvétellel

2024.06.13. 16:00

Mérhető földmozgást okoztak Taylor Swift edinburghi koncertjei

2024.06.13. 14:00

Barátaival fizetett a hírnévért Billie Eileish

2024.06.13. 12:00

A Kylie Minogue - Diplo - Orville Pecket trió közös zenével jelentkezett

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő