Éljenek a gyerekek! Május utolsó vasárnapja gyereknap, és természetesen rengeteg program vár a kicsikre és nagyokra országszerte. Íme néhány tipp.

Gyermeknapra és pünkösdölésre is várják a vendégeket Ópusztaszeren

Gyermeknapon délelőtt és délután is élménypedagógiai foglakozásokat szerveznek a skanzenben.
A Nagyréten Bódis Gergely solymász bemutatóját láthatják a vendégek, később pedig a Köröstorki Ebtanoda tart interaktív kutyás gyermekfoglalkozást.
A programokhoz a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is csatlakozik. A madárgyűrűzés mellett az érdeklődők megtudhatják, miként tehető madárbaráttá egy kert, az egyes fajok számára milyen odút érdemes készíteni, de látható lesz a Magyarország békáit bemutató vándorkiállítás és szó esik majd a rákosi viperáról, valamint az év fajává választott alpesi gőtéről is.


A Városligetben a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár hétvégén,  vasárnap a gyermeknap mellett a hősök napját is ünneplik.

A  Vajdahunyad sétány és Kós Károly sétány közötti területre, ahol délelőtt 10 órakor kezdődnek a programok. Vasárnap a központi zenekar műsora után a különleges díszelgő csoport tart bemutatót, majd a tűzszerészek mutatják be a tűzszerész robotot és a tűzszerész kutyákat. Napközben huszárok járőröznek a programok helyszínén. Akadálypálya és a haditechnikai bemutatók várják az érdeklődőket, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság pedig több toborzósátorban is várja a katonai képzések, illetve szolgálat iránt érdeklődőket.


Tudományos-fantasztikus gyereknapot szerveznek a Margitszigeten

A Margitszigeti Szabadtéri Színházban a rendezvényen a magyar őslénykutatás elismert szakemberei tartanak ismeretterjesztő előadásokat a dinoszauruszokról és az itthon fellelhető őshüllőkről. Az előadások mellett vetélkedőkkel, ügyességi és csapatjátékokkal kapcsolódhatnak ki a családok a gyereknap alkalmából, lesz például a dinótojás-keresés, dinócsontváz-összerakó verseny, dinó szépségverseny vagy műveltségi vetélkedő.
A helyszínen jelen lesz a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, Ősi Attila, a bakonyi dinoszaurusz-lelőhely egyik felfedezője, a lelőhely kutatásának vezetője és az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi terület tudósa is.
Az interaktív gyereknapi esemény az este kezdődő Film-zene-koncert programmal, a Jurassic Park című film vetítésével zárul, az eseményen a MÁV Szimfonikus Zenekar működik közre, Farkas Róbert vezetésével. A 30 éves jubileumát ünneplő filmtörténeti klasszikus, Steven Spielberg és John Williams mesterműve, vasárnap lesz látható a Margitszigeti nagyszínpad óriás kivetítőjén – olvasható a szervezők közleményben.

Bővebb információk a vasárnapi rendezvényről a www.margitszigetiszinhaz.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.


Vasárnap egy napra ismét megalakul Szentendre gyerekbirodalma, Lurkócia: koncertek, bábszínház, bemutatók várják a családokat.

Minden év május utolsó vasárnapján, a Nemzetközi Gyermeknapon tartják a város legnagyobb gyerekrendezvényét, ahol az idén is nyolc állomáson várnak mindenkit a Czóbel parkban. A program döntően a város közösséget erősítő, nagy hagyományokkal rendelkező közművelődési csoportjainak részvételével valósul meg. A nagyszínpadon egész nap váltják egymást a különböző fellépők: tánccsoportok, bábszínház, fúvószenekar, gyermekszínház, és katonazenekari koncert is várja a látogatókat, de lesz kötélugró bemutató, valamint koncertet ad az Óbudai Danubia Zenekar ütőegyüttese és a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokságának Katonazenekara.  A színpadi produkciók mellett különböző játékok és kreatív foglalkozások várják a gyerekeket, így sakk és Rubik-kocka, valamint zoknicsata. A P’Art Mozi és a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület programjai mellett lesz hangszersimogató és alkotóműhely; a tűzoltóság és a rendőrség bemutatója keretében a gyerekek a tűzoltó- és a rendőrautóba is beülhetnek. A Magyar Posta jóvoltából megnyílik a Meseposta, ahol minden megtapintható, kipróbálható: a bélyegzés, az árusítás, vásárlás, űrlap kitöltése, levélfeladás. A játszóházban mini felvevő pultokkal, bélyegfallal, jelmezekkel, szerencsekerékkel találkozhatnak a gyerekek. Az 5 órakor kezdődő táncházhoz Pálházi Bence és Bandája húzza a talpalávalót, majd ezt követően értékes nyereményeket sorsolnak ki azok között a gyerekek között, akik végigjárták a gyerekbirodalom mind a nyolc – köztük a lazulásügyi és az állatbarátügyi – “minisztériumát” -, és ezt pecséttel igazolják .


Játékos foglalkozásokkal, kézműves programokkal, interaktív kiállításokkal és vezetett sétákkal várják május 28-án, gyereknapon a családokat Tihanyban

A résztvevők a Tihanyi-félsziget történeteivel, legendáival és a táj kialakulásával, élővilágával ismerkedhetnek meg. Félszigeti barangolás – örökségünk gyerekszemmel címmel szervez gyereknapi programot a KÉK – Kortárs Építészeti Központ Tihanyban helyi szervezettekkel közösen, hogy felhívja a gyerekek figyelmét a természeti, és az épített örökségek védelmére – áll a szervezők közleményben.
Tihanyban több helyszínen rendezik meg az eseményt, így lesznek programok kulturális intézményekben, kiállítóterekben, valamint táj- és helytörténeti séták is bemutatják majd Tihany és a Balaton-felvidéki táj értékeit. A programok nagy része ingyenes, a helyszínekről, időpontokról az esemény Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
A gyereknapi programhoz kapcsolódva mutatják be a szervezők a Balaton-felvidéki Barangoló című kiadványt, amelyben Varga Viola művészettörténész és Nemes Anita illusztrátor történetei és rajzai hívják a táj és a környezet kalandos felfedezésére a gyerekes családokat. A rendezvényen, és később a térségben ingyenesen elérhető kiadvány egyik oldalán a felfedezésre váró helyek bemutatását, valamint játékos feladatokat, a másik oldalán pedig egy színezhető térképet találnak a barangolásra induló családok.
A KÉK – Kortárs Építészeti Központ fontosnak tartja, hogy már fiatalon segítse a gyerekeket abban, hogy felismerjék és megismerjék az őket körülvevő épített és természeti értékeket. Ezért indította el a TÁJTÉKA projektet, amely a Balaton-felvidék tájhasználatát, és az ehhez kötődő jó gyakorlatokat kutatja, valamint helyi közösségekkel együtt szervez programokat. Ezeknek az eseményeknek a célja, hogy bemutassák, hogyan lehet kötődni a történeti tájhoz és fenntartható, kísérletező szemléletű közösségi tájhasználati gyakorlatokat kialakítani. A gyereknapi program is a TÁJTÉKA projekt keretében valósul meg.

Forrás: MTI

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő