Az Egyesült Államok minden államában meghaladta a 20 százalékot az elhízott felnőttek aránya tavaly, a tagállamok csaknem felében pedig az ott élők több mint harmada elhízott volt – derül ki az amerikai egészségügyi központ jelentéséből.

A szövetségi járványügyi és betegségmegelőzési központ (Centers for Disease Control and Prevention – CDC) friss tanulmánya szerint egyedül a fővárosban, Washingtonban maradt az arány 25 százalék alatt, és további 5 tagállamban nem éri el a 30 százalékot. Idetartozik Kalifornia, Colorado és néhány északkeleti állam.
A jelentés szerint a tagállamok legnagyobb részében a lakosság mintegy harmada tartozik az elhízottak körébe, ami 22 államban a 35 százalékot is meghaladja.

Az elhízottak aránya Oklahoma, Louisiana és Nyugat-Virginia államokban a legnagyobb, ahol közelít a lakosság feléhez.
A CDC kutatási jelentése arra is felhívja a figyelmet, hogy 10 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban sehol nem haladta meg a 35 százalékot ez az arány.

A 2022-es adatokból az is kiderül, hogy az elhízottság az afroamerikai felnőttek körében a leggyakoribb, 38 százalékukat érinti, míg az őslakos amerikaiak körében 35 százalékon áll a mutató. A spanyol ajkú amerikai állampolgárok pontosan harmada tartozik ebbe a kategóriába, míg a fehér felnőttek körében csupán 14 százalék az elhízottak aránya.
Iskolai végzettség szerinti összesítés alapján, a felsőfokú végzettséggel rendelkező amerikai felnőttek 27 százaléka elhízott, a középiskolát végzettek 35 százaléka, a középiskolát nem végzetteknek pedig ennél is nagyobb aránya, 37 százaléka.
A fiatal felnőttek (20-25 év közöttiek) körében 20 százalékon áll mutató, miközben a 45-54 év közöttieknél ennek kétszerese, csaknem 40 százalék az elhízottak aránya.

Az elhízottságot a testtömegindex (BMI) alapján határozzák meg, amelynek 35 feletti értéke elhízottságot jelöl.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

2023.11.28. 18:56

December közepétől hat új frekvencián szólnak az igazi mai slágerek!

2023.12.01. 14:00

A magyar válogatott ismét feljebb kúszott a FIFA világranglistáján

2023.12.01. 12:00

Ötvenezer égő teszi csillogóvá a Rockefeller Center híres karácsonyfáját

2023.12.01. 10:00

Mariah Carey elkezdte a karácsonyi Billboard „csúcstámadást”

2023.12.01. 08:00

Száz éve rádiózunk itthon - ma a magyar rádiózást ünnepeljük

2023.11.30. 14:00

Ismét budapesti karácsonyi vásár lehet Európa legjobbaj - már szavazhatunk!

2023.11.30. 12:00

Semmelweis már a mozikban van

2023.11.30. 10:00

Az élet Pique után – készül Shakira filmje

2023.11.30. 08:00

Messi a század legjobbaja

2023.11.29. 16:00

Ismét megrendezik a Mikulásfutást

2023.11.29. 14:00

Amit Taylor Swift csinál, azt tanítani kéne – és fogják is!

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő