A Balaton Pikniken mutatkozik be először a magyar közönsgnek a brazil Vintage Culture

2022.09.07. - 10:00
A hétvégi pikniken, a siófoki Plázson négy színpadon gondoskodnak a hangulatról a fellépők, a főszerep azonban délutántól egészen késő estig a nagyszínpadé lesz - itt zenél többek közt a Vintage Culture is. A művésznév mögött a brazil DJ Lukas Ruiz áll, aki saját bevallása szerint akkor érzi csak igazán, hogy él, ha a zenéjén keresztül szólhat az emberekhez.
A Balaton Pikniken mutatkozik be először a magyar közönsgnek a brazil Vintage Culture

“Amikor a saját felvételeimet játszom, és az emberek rám mosolyognak, ez jelenti számomra az életet” – mondja a brazil DJ, akinek karrierje igazi kalandos sikersztori. Ruiz 2008-ban még egy brazil kisvárosban élt, a semmi közepén élt, ma pedig már 25 000 fős teltházas bulikon zenél, többek közt a saját So Track Boa nevű fesztiválján; turnézik az Egyesült Államokban, szerepelt a Rolling Stone Magazin borítóján és felkerült a Forbes sikeres 30 alattiak 30-as listájára, több 1,5 milliárdos streamjével pedig már a multi platinalemezes előadók táborát erősíti.

Lukas Ruiz életét 24 órában a Vintage Culture teszi ki és a felelősség, amit ezzel a szerelem-projekttel vállalt, amelynek segítségével a zenén keresztül szeretné összehozni az embereket. Folyamatosan próbálja összemosni hagyományos értelemben vett műfaji határokat és olyan zenét csinálni, amit a klubokban és otthon egyaránt élvezhettel hallgatunk. A munkáját olyan művészek inspirálták, mint a Pink Floyd, a Pet Shop Boys és a Kraftwerk, ami szintén jelzi, hogy Ruiz zenéje túlmutatnak a különböző éles stílushatárokon, emellett hat az érzelmekre, története van, ugyanakkor fülbemászóan dallamos és pörgős.

A brazil DJ a pandémia idején sem lassított, annak ellenére, hogy a járvány miatt többek közt a Coachellán, Lollapaloozában, a Tomorrowlanden és Pacha Ibizában is elmaradtak a fellépései. A pandémia alatt tovább készítette a zenéket, és kiadta az „It Is What It Is”-t, amelyen Elise LeGrow-val dolgozott együtt, valamint Tiëstoval közös “Coffee”-t, vagy a honfitársával Alokkal összehozott „Party On My Own”-t. Emellett a lezárások alatt piacra dobta a Vintage Culture & Friends válogatásalbum negyedik darabját is és hatalmasat szólt a “Cali Dreams” Fancy Inc és a The Beach közreműködésével.

A saját trackek mellett Vintige Culture Meduza, Moby vagy David Guetta remixei is nagy sikernek örvendtek, csakúgy, mint a kollaborációk Jorja Smith-tel, Moby-val vagy Siaval.
Lukas Ruiz, vagyis a Vintage Culture legtöbb felvétele platinalemez lett, számtalanszor vezették a Billboard Hot Dance -, a Spotify Dance listájáját és a Beatporton is #1 pozícióig jutottak.
A Balaton Pikniken pedig immár a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen hatással van az emberekre világszerte a Vintage Culture zenéje, és hogy pontosan mire is gondol, és milyen rezgéseket és hangulatot közvetít Lukas Ruiz, amikor „vibe connectornak” nevezi magát.