A Duna csatornán rendezik a Magyarország Szépe döntőjét

2024.05.30. - 10:00

Bemutatták azt a huszonegy lányt, aki versenybe szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntőjét június 23-án élőben közvetíti a Duna csatorna.

A Duna csatornán rendezik a Magyarország Szépe döntőjét

A győztes egy évig viselheti a Miss World Hungary koronáját és elnyeri a lehetőséget, hogy Magyarországot képviselje a nemzetközi Miss World világdöntőn – hangzott el az eseményt beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
A szépségkirálynő-választást nyolcadik alkalommal közvetíti a közmédia, az élő show új műsorvezetőpárosa Rókusfalvy Lili és Kárász Róbert lesz.

Kárász Róbert, aki hosszú idő után tér vissza a képernyőre, elmondta: az eseményt Te is királynő vagy mottóval rendezik meg, és most is fontos szerepet kap a jótékonyság.
A Miss World Hungary döntője 2014 óta látható a közmédián. Az élő show-műsort június 23-án este 18 óra 45perctől közvetíti élőben a Duna csatorna. A korábbi évekhez hasonlóan a műsorban színvonalas zenei produkciók szórakoztatják majd a közönséget – tette hozzá Rókusfalvy Lili.
Az élő show-t megelőzi az összefoglaló adás, amely a versenyzők felkészülési időszakát mutatja be. A Királynő útja című felvezető műsort június 22-én láthatják a nézők 19 óra 45 perctől, szintén a Dunán – mondta Rókusfalvy Lili.

Kárász Róbert ismertetése szerint idén sem lesz fürdőruhás felvonulás. Lesz olyan műsorelen amelynek során – a hagyományoknak megfelelően – magyar tervezők kreációit viselik a versenyzők.
Kárász Róbert elmondta, hogy a tavalyi győztes, Hacsi Boglárka rendszeresen hírt ad majd közösségimédia-felületein és beszámol a felkészülésről, a kulisszák mögött történő eseményekről, a műsor folyamán pedig a backstage-ből jelentkezik be.

A fináléban a zsűritagok – mások mellett Rogán Cecília és Sarka Kata versenyigazgatók, valamint Kautzky Armand színművész – szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző versenyző nyeri a Miss World Hungary címet és egyúttal a lehetőséget, hogy részt vegyen a nemzetközi döntőn – mondta Rókusfalvy Lili.
Lesz közönségdíj is, a nézők alapdíjas telefonszámon tudnak – a határon túlról is – voksolni az általuk legszebbnek ítélt versenyzőre egy héten át. Egy telefonszámról ötven szavazatot lehet elküldeni – hangsúlyozta Kárász Róbert.

Rókusfalvy Lili azt mondta, hogy a világverseny szlogenje a Beauty with a purpose (Szépség céllal) lesz. Ezért a Magyarország Szépe verseny legfőbb missziója továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára. A leendő győztesnek fel kell karolnia egy jótékonysági ügyet, amelyet Magyarországon és a világversenyen is képvisel – hangsúlyozta.
A magyar versenyzők saját maguk választottak projektet, és ők döntik el, hogy azt miként valósítják meg – közölte Kárász Róbert.
Rókusfalvy Lili elmondta: kéthetes felkészítő táborba vonulnak a versenyzők többek között Balatonfüredre is. Ott derül majd ki, hogy a 21 lányból ki lesz az a 16, aki versenybe száll a Magyarország Szépe címért – mondta Kárász Róbert.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Balogh Zoltán