Az Állatkertek Éjszakáján, évente egyszer az állatkertek, vadasparkok és állatbemutató helyek sötétedés után is nyitva tartanak, és különleges, éjszakai programokkal várják a látogatókat. Az idei országos tematika „Városi Vadon” azt vizsgálja, hogyan alkalmazkodik a természet a városias környezethez. Debrecen ehhez sajátosan kapcsolódik: a trópusi élővilág színes és eleven szereplőivel idézi meg azt a pillanatot, amikor az erdő és a város határai elmosódnak.
A debreceni állatkertben most első alkalommal nem csoportokat kísérnek majd az éjszakai kertben, hanem hagyják, hogy a látogatók fedezzék fel a látnivalókat, a gondozók pedig a helyszíneken várják az érdeklődőket – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján.
Váradi Zoltán, az állatkert igazgatója hozzátette: normál nyitvatartási időben ritkán látható, hogyan viselkednek az állatok sötétedés után. Sok faj ugyanis éjszaka aktívabb – például a nagymacskák, baglyok, denevérek -, így ilyenkor egészen más arcukat mutatják.
Augusztus utolsó péntek estéjén az állatkert ismét élettel és fénnyel telik meg: látványos etetések, trópusi jövevények és egy egész éjszakán át tartó természetközeli kaland vár kicsiket és nagyokat a debreceni Nagyerdőben.
A látogatók megtekinthetik mások mellett a vízilovak, a zsiráfok, a kapibarák etetését, a kengurukifutóban elhelyezett standoknál pedig interaktív játékok, ember-állat konfliktussal foglalkozó témaasztalok, bátorságpróba, szaglópont, ZooKuckó és világító ásványok várják az érdeklődőket. Az állatkertek éjszakáján a szomszédos vidámpark is várja a látogatókat – tette hozzá Váradi Zoltán.
A programok között olyan különlegességek is lesznek, mint a látványetetések sok-sok fajnál, ember-állat konfliktussal foglalkozó témaasztalok, ahová interaktívan a látogató is becsatlakozhat, de készülünk többek között bátorságpróbával és „szaglóponttal” is, ZooKuckó és világító ásványok is színesítik a programot.
19:00-től a vidámparki programok is megkezdődnek, amelyek szintén egészen 22:00 óráig szórakoztatják a látogatókat (de 18:00 órától már fel lehet ülni a játékokra és a kitelepülők is jelen lesznek).
Tűzzsonglőrök, táncelőadások, kvíz, interaktív sátor, arcfestés, csillámtetoválás és az állat-ember konfliktus jegyében robotkutya is kószálni fog a tömegben – olvasható a Zoo Debrecen Facebook oldalán.
Forrás: MTI, Facebook/ZooDebrecen
📷Facebook/ZooDebrecen