A fiatalok kétharmada tudja csak, hogy az MI használata szerzői jogi aggályokat is felvethet

2024.06.01. - 08:28

A fiatalok kétharmada tisztában van azzal, hogy a mesterséges intelligencia – MI – használata felvethet szerzői jogi aggályokat, összességében mégis kevesebben vannak, akik fizetnének az ilyen módon előállított tartalmakért, és a megkérdezettek 36 százaléka nem is hallott arról, hogy a MI használatának van szerzői jogi vetülete – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, az SZTNH idei kutatásából.

A fiatalok kétharmada tudja csak, hogy az MI használata szerzői jogi aggályokat is felvethet

A hivatal 2011 óta végez kutatást a 18 és 26 év közötti korosztály szerzői jogi védelem alatt álló digitális tartalmakkal kapcsolatos szokásainak és annak tendenciáinak megismerésére. Az idén először vizsgálták külön a sporteseményeket érintő tartalomfogyasztást, valamint a fiatal felnőttek MI-hez fűződő viszonyát.
A kutatás szerint mesterséges intelligencián alapuló eszközt 10-ből 4 fiatal használt már, 3 pedig találkozott vele, de még nem használta. A használat legnépszerűbb célja a (Chat GPT-vel való) “beszélgetés”, de jellemző a dolgozatíratásnál és a munkavégzésnél is.

A felmérésből kiderült az is, hogy a zenehallgatás legelterjedtebb platformja évek óta stabilan a YouTube, jelentősen nőtt ugyanakkor a regisztrációhoz kötött zenei streaming szolgáltatások használata a fiatal korosztály körében.
Továbbra is dobogós helyen áll a Spotify, amelynek a célcsoport 46 százaléka volt regisztrált felhasználója. A streaming alapú zenei szolgáltatásokért a fiatalok több mint fele hajlandó fizetni is.
Az internetes rádió streaming zenehallgatása nem jellemző a fiatal korosztályra, ugyanakkor az olyan nem zenei online tartalmak, mint a podcast fogyasztása a többségre jellemző, azaz tízből hatan hallgatják – közölte a hivatal.

A fizetős streaming platformok használatának előretörése különösen a filmeknél látványos, több mint duplájára, 34-ről 73 százalékra emelkedett használóik aránya 2020-ról 2024-re, az ingyenes streaming használók aránya pedig erőteljes csökkenést mutat.
A sportműsorok 10-ből 7 férfit, míg a nők esetében 10-ből 4-et érdekelnek. Az ilyen tartalmak elsődleges fogyasztási módja a hagyományos TV-s közvetítések nézése, ugyanakkor sokan veszik igénybe a TV-csatornák internetes streamjeit is – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.