A mai nap a matematika érettségié

2022.05.03. - 10:00
Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák országszerte. E tárgyból mintegy 69 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.
A mai nap a matematika érettségié

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tartott. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatták meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatják.
A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, a definíciók, az egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik. Az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből álltak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból állt, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces vot. Két részből állt, a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatták.
Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vizsgázónként megengedett segédeszköz – közép- és emelt szinten is – a függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), a szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, a körző, a vonalzó, a szögmérő, amelyekről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a vizsga során egymás között nem cserélhetik.
Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.
A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Buzák Noémi