A Seth Rogen által jegyzett vígjátéksorozat szatirikus képet fest a filmiparról. Rogen egy nehéz helyzetben lévő stúdióvezetőt alakít, aki folyamatosan egyensúlyozni próbál a művészi ambíciók és a pénzügyi érdekek között. A sorozatban rendszeresen feltűnnek valódi sztárok is: az első évadban például Martin Scorsese, Charlize Theron és Zoë Kravitz saját maguk fiktív változatát játszották.
A Variety értesülései szerint Madonna egy kétrészes történet középpontjában áll majd, amely az énekesnő meghiúsult életrajzi filmjének valós történetét veszi alapul. A tervek szerint Madonna maga rendezte volna a saját életéről szóló alkotást, amelyben Julia Garner alakította volna őt. A projekt végül meghiúsult, és jelenleg egy, a Netflix számára készülő sorozat formájában dolgozzák fel a történetet.
A „The Studio” cselekményében azonban az életrajzi film mégis elkészül: Rogen karaktere és kollégái a Velencei Filmfesztiválon mutatják be az alkotást, abban a reményben, hogy később az alkotás Oscar-díjat is nyerhet. Julia Garner szintén feltűnik a sorozatban, mint a fiktív film főszereplője, és a forgatáson Madonna oldalán is látható lesz. Az énekesnő maga is utalt a szereplésére a The Studio-ban, amikor kulisszák mögötti fotókat osztott meg Instagram-oldalán.
Egyelőre nem ismert, hogy Madonna milyen terjedelmű szerepet kap a sorozatban, de a „The Studio” lesz az első színészi megjelenése a 2003-as Will & Grace című sitcom óta. Utolsó főszerepét a 2002-es, sikertelen Swept Away című drámában játszotta, amelyet akkori férje, Guy Ritchie rendezett. Emellett Madonna rendezőként is kipróbálta magát: 2011-ben készítette el a W.E. című történelmi drámát.
A sorozat második évada azonban egy jelentős változással érkezik: Catherine O’Hara nélkül, aki január végén, 71 éves korában elhunyt.
📷Dominique Charriau/WireImage/Getty Images