Álomárat a fizettek az óceánszínű gyémántért

2026.05.20. - 10:00
Egy ritka, 5,5 karátos kékeszöld gyémánt több mint 13,5 millió svájci frankért – nagyjából 5.2 milliárd forintnak megfelelő összegért – kelt el a Christie’s genfi árverésén.
Álomárat a fizettek az óceánszínű gyémántért

Az „Ocean Dream” névre keresztelt drágakövet, a világ legnagyobb ismert élénk kékeszöld gyémántjaként tartják számon, és jóval túlszárnyalta az előzetesen becsült 7–10 millió frankos leütési árat. A különleges követ a 90-es években fedezték fel Közép-Afrikában, és a Christie’s ékszerárverésének egyik fő attrakciója volt.
A drágakövet egy névtelenséget kérő magángyűjtő vásárolta meg, közel húsz percen át tartó licit után – mondta Rahul Kadakia, a Christie’s ázsiai–csendes-óceáni régióért felelős elnöke.

A gyémántot 2003-ban a Smithsonian Intézet egyik kiállításán is bemutatták, majd 2014-ben szintén a Christie’s árverésén cserélt gazdát, akkor körülbelül 8,5 millió dollárért.

Eközben egy másik, 6 karátos kék gyémánt, amelyet a Sotheby’s vitt árverésre Genfben, nem talált vevőre. Az aukciósház szerint azonban továbbra is van érdeklődés a drágakő iránt, és jelenleg is tárgyalnak potenciális vásárlókkal – írja az Associated Press.

📷Christies.com